kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Sikeres a hallássérült fiatalokat segítő mintaprojekt

Sikeres volt a Hallássérült fiatalok munkaerőpiaci segítsége című mintaprojekt, amelynek folytatása érdekében a projekt szervezői pályázatot adnak be az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz (OFA).

A mintaprojekt segítségével már 12 érettségizett hallássérült fiatal jutott munkához, akik a múlt év júliusa és decembere között elvégezték a 7 modulból álló nemzetközi ECDL számítógépes tanfolyamot. A programra további 54 fiatal jelentkezett már - mondta Teleki Judit, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai koordinátora.

Az induláshoz a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól kaptak 1,2 millió forintos támogatást. Ebből a pénzből fél éves képzést szervezett meg az infrastruktúrát önköltségi áron biztosító Humán Rent Magyarország Kft., valamint András Péter mérnök-informatikus. András Péter jelnyelvi tolmácsolással is segítette a tananyag elsajátítását.

A Humán Rent Magyarország Kft. vállalta azt is, hogy munkahelyet keres a tanfolyamot sikeresen elvégző 12 fiatalnak, amit teljesített az idei év elején. A munkáltatók is jól jártak az átlagosnál nagyobb precizitással, szorgalommal dolgozó fiatalokkal - mutatott rá Teleki Judit.

A program előkészítésében részt vett az Értelmiségi Hallássérültek Egyesülete, feltérképezve azokat a fiatalokat, akik általános iskolát végeztek vagy érettségiztek, de szakma hiányában nehéz elhelyezkedésük, amit a kudarcok, elutasítások tovább nehezítenek. Nekik jelenthet majd nagy segítséget, ha az OFA támogatásával sikerül képzettséghez, munkához jutni - hangsúlyozta Teleki Judit.



  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk