A jövő keresett szakmái: mérnöktől a pénzügyesig
A mérnökök, a programozók, a logisztikusok, a vendéglátósok keresettek lesznek a jövőben - mondják szakértők
A vendéglátás fejlődés előtt áll
Fazekas Zsolt szerint a vendéglátóipar és az iparághoz kapcsolódó területek-a turizmus, a vendéglátás, a wellness, a fitness és a rekreáció területei is fellendülés előtt állnak. Ebből következően a vendéglátóipari főiskolákon tanulmányokat folytató, vagy a jövőben ezeket választó fiataloknak aligha lesznek elhelyezkedési problémái.
A telekommunikáció biztos munkahelyeket kínál
Ezt Faluhelyi Andrea, a WinningWay Személyzeti Tanácsadó Kft. vezető tanácsadója is megerősíti. "Szinte biztosra vehető: a következő néhány évben nagyon nagy szükség lesz a telekommunikáció és az informatika területén munkát vállalókra. Ma már tendencia, hogy a külföldi anyacégek egyre több hazai leányvállalatot létesítenek. Ezek az intézményrendszerek pedig nagy számban igénylik az IT-s szakemberek munkaerejét.
A pályakezdő informatikus a kezdő jogász bérének többszörösét is megkeresheti
Könnyű elhelyezkedésre és magas kereseti lehetőségre számíthatnak, akik a jövőben lépnek informatikai pályára. "Most sem ritka, hogy egy kezdő informatikus egy pályakezdő jogász bérének többszörösét keresi "-mutat rá az informatikusok munkaerő-piaci presztízsére a szakember. Pillanatnyilag úgy tűnik: a jövő a telekommunikációs és a gyártás területén dolgozó mérnököké, az informatikusoké, a technológusoké"-mondja Faluhelyi Andrea. A nyelvtudás sem elhanyagolható: a leendő szakembereknek legalább angolul nagyon magas szinten kell tudniuk.
Az idegen nyelveket jól tudó mérnökök a fejvadászok kedvencei
A gyártó és termelő ágazatok fellendülésével egy időben növekvő kereslet várható a gyenge áramú területre specializálódott villamosmérnökökre, a minőségbiztosítási szakemberekre, a szoftverfejlesztőkre, a programozókra. A minőségbiztosítási szakemberek műszaki egyetemi, vagy főiskolai végzettségre épülő másoddiplomás képzések keretében szerezhetik meg a szakképesítést. Ezek a szakemberek magas szintű angol és egy további nyelv-például a német ismeretével rendkívüli népszerűségnek örvendenek majd a fejvadászok körében. A jövőben a keleti nyelvek-így például az orosz ismerete-előnyt jelenthet az elhelyezkedés során - vélekedik Horváth Éva, a Jobserver Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője.
Fellendülőben a logisztika
A szakember szerint a logisztika szinte minden terület felível majd a következő néhány évben. Így a területhez kötődő végzettséggel rendelkezők biztos sikerre számíthatnak az elhelyezkedésnél. A pénzügy, a kontrolling területe is biztos elhelyezkedési lehetőségeket ígér azoknak, akik ezekre a területekre vágynak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért szeretek recruiter lenni? – tette fel a kérdést néhány ismert toborzási szakembernek Csatalinácz Adrienn, az euJobs HR-Group HR és BRAND... Teljes cikk
Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk
Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk