Közszolgák: egyszer hopp, másszor kopp
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJanuárban és márciusban a közszolgák a tavalyinál vastagabb borítékot visznek haza, míg az év más hónapjaiban a tavalyinál is kevesebbet, ha a szerényebb keresetűek közé tartoznak.
A tavalyinál magasabb fizetés kaptak januárban a közszolgák, a kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság megállapodásának köszönhetően, megkapják ugyanis a 2010-ra járó bérkiegészítésük első felét, bruttó 49 ezer forintot.
A legjelentősebb közérzetjavulást azon közszolgák könyvelhetik el, akik tavaly július 1.-től már egyáltalán nem kaptak bérkiegészítést (ami a megszűnt 13. havi fizetés kompenzációja), azaz mindazok, akiknek elérte a fizetése a bruttó 149 ezer forintot.
Ellentmondásosabb érzéseket kelthet a bruttó 149 ezer forint alatt kereső közszolgákban a fizetésük változása: ha nem is a januári, de a februári annál inkább. Akkor ugyanis már nominálisan alacsonyabb bért kapnak majd, mint tavaly. Majd már márciusban megint egy "jó hónap" jön - érkezik a kereset kiegészítés második része - majd újra sorjáznak a rosszabb hónapok.
Az fn.hu számításai szerint például egy bruttó 120 ezer forintot kereső közszolga - alapesetben - 93515 forintot vihetett haza tavaly a kompenzációval együtt, a januári fizetése 118 882 forint, de március első napjaiban már csak 88792 forintot kap meg (dacára annak, hogy a március sokkal hosszabb a februárnál).
Lapunk számításai szerint az egész évre vetítve a nettó bérösszeg nominálisan (vásárlóértékben nem) némileg meghaladja ebben az esetben is a tavalyit, bár a bruttó bérkiegészítés kevesebb a tavalyinál (98 ezer helyett 120 ezer helyett).
Bruttó 98 ezer forintos kereset alatt pedig egyértelműen kedvezőbb a munkavállalóra nézve a szabályozás a tavalyinál - mindent összevéve tehát nem kötöttek rossz alkut az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság szakszervezetei tavaly a kormánnyal. Leszámítva, hogy a fix bérezéshez szokott közszolgák nem biztos, hogy megfelelően kezelni tudják a "hopp-kopp" bérezést.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?