Zsebpénz kiegészítés - körkép a nyári diákmunkákról
Úgy tűnik, nincs nehéz dolga annak a hallgatónak, aki munkát szeretne vállalni. Az interneten kis keresgélés után húsz-harminc diákmunka-közvetítőt is talál. Mindegyik munkaerőt keres. Ám ilyenkor nyáron, sokszor betelik minden kínált állás. A tanulók leginkább az irodai munkákat keresik, a második helyen a telefonos teendők szerepelnek.
Egy-egy közvetítőiroda általában párszáz, némelyik pár ezer diákot foglalkoztat egy időben. A munkák mindenütt hasonlóak. Gyorséttermi, irodai, raktári teendők, csomagolás, árufeltöltés, pénztár, plakátolás, szórólapozás, címkézés, stb. Ha ég a tettvágy valakiben, vagy csak egyszerűen pénzre van szüksége, először kell, hogy szerezzen egy nappali tagozatos iskolalátogatási igazolást, és ha rendelkezik adóazonosító számmal, és bankszámlaszámmal, már mehet is a kiszemelt diákszövetkezethez. Ott majd részjegyet kell, hogy vásároljon, amit hívhatunk tagsági díjnak is. Ennek ára ezer forint körül van, és a pénzt visszaadják, ha az illető kilép a szervezetből.
Mennyiért, és mit?
Évente nagyjából százezren jelentkeznek diákmunkára. Ebben benne vannak a középiskolások, és a felsőoktatási intézményekben tanulók egyaránt. A nyári szabadságolások ideje alatt a közvetítők azon munkavállalókat részesítik előnyben, akikkel már év közben is dolgoztak. A fizetések a munka jellegétől függnek. Dienes Tibor, a Jobb Kezek Diákszövetkezet elnöke elmondta, a raktári, csomagolási feladatokért és a telemarketinges munkáért egyaránt négyszázötven-ötszáz forintot tehet zsebre a hallgató óránként. Hétszáz forintos órabér jár a szakmai munkakörök betöltéséért, így például az olyan teendőkért, mint a számvitel, vagy a speciális számítástechnikai tudást igénylő munkák. Akad azonban olyan megbízás is, amely teljesítéséért óránként hétezer forintot is meg lehet keresni. Igen jól fizet például a tolmácsolás - mondta Dienes.
Fehéren - feketén
Minél kevesebb munkával sok pénzt keresni - foglalta össze minden diák vágyát Berkes Gábor, a Jobland Iskolaszövetkezet koordinátora. Nem meglepő a dolog, mindenki erre vágyik. A diákmunkásokat jelenléti íven tartja nyilván a munkáltató. A nap végén azt a dokumentumot kell aláíratni, annak a cégnek a képviselőjével, ahol a munkavégzés történt. Az iskolaszövetkezet ez alapján utalja a fizetést. Így a dolgozók csak a közvetítővel állnak szerződéses kapcsolatban. A fizetéseket immár több iroda csak átutalással rendezi, a Joblandnál például nagyjából minden hónap második hetében - mondta Berkes.
Szerinte a feketemunka kizárt, hogyha diákszövetkezet van a dologban. Már csak azért is, mert rengeteg a munkaügyi ellenőrzés azoknál a cégeknél, ahol tanulók dolgoznak. Ezt néhány cég úgy próbálja megkerülni, hogy diákmunka-közvetítőtől kér embereket pár napra, és az elején valóban teljesen legálisan foglalkoztatja őket. Később viszont a munkavállaló és a cég közös megegyezéssel kihagyhatja a diákszövetkezetet a dologból. Így a munkáltató nem fizet a közvetítőnek, és talán többet a dolgozónak. A megoldás jónak tűnhet mindaddig, míg föl nem bukkan egy munkaügyi ellenőr, vagy amíg becsületesen kifizetik a hallgatót.
A tanulók leginkább az irodai munkákat keresik, a második helyen a telefonos teendők szerepelnek - tájékoztatott Dienes Tibor. Alapvetően azonban elmondható a hallgatók nagy részéről, hogy ha kell a pénz, nem annyira válogatósak. Sokan elvállalnak könnyebb fizikai munkákat, de vannak idényjellegű feladatok is. Nyáron és vidéken például, lehet pár napig gyümölcsválogatással foglalkozni.
Terepszemle után van csak árajánlat
Többnyire a cégek keresik meg a diákmunka-kölcsönzőket, hogyha szükségük van néhány emberre. De a szövetkezetek is igyekeznek újabb, és újabb ügyfeleket fölkutatni. Az iskolaszövetkezetek minden esetben elmennek megnézni a munkahelyet, mielőtt meghirdetik, az ottani munkalehetőséget. Ez ügyben csak akkor tesznek kivételt, hogyha már régóta együttműködnek egy társasággal - magyarázta Dienes Tibor, a Jobb Kezek Diákszövetkezet elnöke.
Berkes Gábor, a Jobland Iskolaszövetkezet koordinátora pedig így vázolta a folyamatot: fölbukkan egy új cég, a diákszövetkezet képviselője elmegy megnézni a telephelyet, fontos, hogy ott milyen munkakörülmények vannak, hogyan lehet odajutni, stb. Csak ezek tisztázása után kerül sor az árajánlatra.
Tapasztalatszerzéshez kiváló
Miért jó a cégeknek, ha diákot alkalmaznak helyettesítésre, vagy időszakos feladatokra? Az okok természetesen leginkább az anyagiakban keresendők. Nemegyszer egy időben akár több tucat diákot is fölvesz a munkáltató (gondoljunk csak a nagy fesztiválok színpadépítőire, sörcsapolóira, vagy forgalomirányítóira). Az ő kiválasztásuk, felvételük, stb. rengeteg többletköltséggel járna. Az iskolaszövetkezet számlát ad a megbízónak, így a diákmunkások egyszerű költségként jelentkeznek. Így a foglalkoztatásnak ezen módja roppant rugalmas. Ha az egyik héten kiderül, szükség lenne pár munkásra, elég szólni egy diákszövetkezetnek, és a következő hétfőn már ott állnak a munkára kész fiatalok. Vagyis ez úton pár nap alatt könnyen lehet reagálni a munkaerőigényre.
A diákok pedig gyorsan pénzhez juthatnak, és nem utolsó sorban, roppant jól tud mutatni egy önéletrajzban, ha többféle feladatkörben, több helyen szerzett már munkatapasztalatot a jelentkező. Erre pedig kiválóan alkalmas egy kis nyári adatrögzítés vagy éppen sörcsapolás.
Knap Gábor, HR Portal
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Május 6-án hétfőn a... Teljes cikk
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- 551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz 1 hónapja