Visszaszerzett nyelvtudás egy hét alatt
A legáltalánosabb tanács, amely a már nem teljesen kezdő nyelvtanulóknak adható, hogy külföldön, anyanyelvi környezetben tegyék próbára tudásukat. A Berlitz Nyelviskola Total Immersion® programjával most nem kell az adott nyelvterületre utaznia ahhoz, hogy egy hétig anyanyelvűek társaságában legyen.
Mindezeken felül a program teljes mértékben személyre szabható, tematikája figyelembe veszi a résztvevő egyéni és szakmai igényeit, amiket a Nyelviskola előzetesen egyeztet a hallgatóval. Az intuitív módszernek köszönhetően az órákon a beszédidő legalább 50%-a a diáké.
Az általános nyelvi kompetenciák fejlesztésén túl a tanfolyam nagy hangsúlyt fektet a szakmai tartalomra – a diákok a legkülönbözőbb üzleti témakörökből, kiegészítő tananyagokból válogathatnak (pl: tárgyalástechnika, prezentációs készség-fejlesztés).
Az alábbi véleményt Pálmai Zoltán Axel, a FedEx értékesítési igazgatója osztotta meg az iskolával – munkatársaik közül már 23-an vettek részt Total Immersion® programon 2013 óta:
“A Berlitz által nyújtott oktatás színvonala sokak által elismerten kiemelkedik a nyelviskolák mezőnyéből. Az egyik fő pont, amit ki szeretnék emelni, hogy gyakorlatilag az összes angol akcentust megismerheted anyanyelvi tanároktól: én tanultam brit, új-zélandi, belga-brit, skót és US-amerikai tanároktól. Természetesen az akcentus csak a hozadék, kultúrájukat osztják meg veled az oktatók angolul!” - Tamás
A program 2016. június 30-ig 20% szezonális kedvezménnyel foglalható angol, német, spanyol, francia, magyar és orosz nyelvekre.
A montreali McGill Egyetem pszichológia Intézetével közösen kifejlesztett nyelvi tréning számtalan pozitív szakmai hozadékkal is jár. A résztvevők a tréning után aktívabbak a külföldi partnerekkel akár egy hirtelen összehívott értekezleteken is. Nyelvi akadályok nélkül működnek együtt nemzetközi projekteken – összességében jobban megfelelnek a magabiztos nyelvtudást igénylő mindennapi kihívásoknak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A koronavírust követő években a HR területén tapasztalható robbanásszerű technológiai fejlődés, - mely még 2024-ben is újabb és újabb ajtókat... Teljes cikk
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 2 hónapja
- Nyelvvizsga-mentesség 2 hónapja
- Nyelvvizsga 2 hónapja
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 2 hónapja
- A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 3 hónapja