kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Vissza kell terelni az inaktívakat a munkaerőpiacra

Csak a munkaerőhiány ideiglenes megoldásaként elfogadható a külföldi munkavállalók magyarországi alkalmazása, egyébként nem ez lenne a megoldás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Liga Szakszervezetek elnöke. Inkább vissza kellene vezetni a munkaerőpiacra azokat, akik kiestek onnan.

images

images

Nógrád megyében régóta dolgoznak mexikói munkavállalók, az egyik dunántúli üzemben mongolok, míg Jászfényszarun jelentős számú ukrán állampolgár vállalt munkát a lassan minden ágazatban érzékelhető munkaerőhiány miatt, a Liga Szakszervezetek azonban nem így orvosolná a problémát - mondta Mészáros Melinda elnök.

Az elnök szerint vissza kellene vezetni a munkaerőpiacra azokat, akik jelentős számban kiestek a foglalkoztatásból. Százezer emberről van szó, akik szinte ellátás nélkül vannak. Őket betanított munkára viszonylag rövid képzési idővel vissza lehetne terelni a nyílt munkaerőpiacra.

A közfoglalkoztatási rendszerről a szakszervezeti vezető úgy fogalmazott, hogy szükség van rá, ám abban már nem biztos, hogy ilyen arányban, sőt abban sem, hogy stabilizálni kellene a jelenlegi rendszert, mert - mint mondta - nagyobb gondot kellene fordítani arra, hogy az érintettek visszajuthassanak a munkaerőpiacra.

Info Rádió
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk