Vértesi Erőmű: több száz dolgozó elbocsátása várható
Befejezi működését 2015-ben a Vértesi Erőmű Zrt. (VÉRT) szenes részlege, a telephelyet bizonytalan időre konzerválják, több száz ember elbocsátása várható - adta hírül hétfő esti műsorában az Oroszlányi Televízió.
A műsorban elhangzott, hogy az erőműnek mintegy 400 dolgozója van, de további 200 munkavállaló az MVM OVIT Zrt. és alvállalkozók révén kötődik a céghez. A jövőjüket érintő döntésről a jubileumi elismerések átadására összehívott munkásgyűlésen tájékoztatták a dolgozókat.
A televízió kérdésére a több száz ember elbocsátásáról Magyari József, az erőmű vezérigazgatója elmondta: "ennek bejelentése szeptember végéig várható ..., akkorra a pontos tájékoztatást is megadjuk". Hozzátette, a szakszervezettel a törvényes határidők betartásával egyeztetnek.
A vezérigazgató ismertette, hogy az Oroszlány és Bokod távfűtésére tervezett gázerőmű megvalósul, a települések távhőellátása nem kerül veszélybe.
A korábban tervezett hulladékból származó tüzelőanyag elégetését nem látja megvalósíthatónak az MVM és a VÉRT technológiai és jogszabályi feltételek miatt, ezért szüneteltetik a létesítmény működését - közölte Magyari József.
Az MTI 2015 februárjában számolt be arról, hogy az oroszlányi Vértesi Erőmű a környezetvédelmi normák szigorodása miatt 2015. december 31. után nem tüzelhet el szenet, a létesítményt hulladékból származó tüzelőanyagra szeretnék átállítani.
Az erőmű 2020-ig kötelezettséget vállalt Oroszlány és Bokod ötezer lakásának és közületeinek távhő- és melegvízellátására, ezért átmeneti megoldásként 2016 januárjára egy gázmotoros erőművet építenek fel.
A társaság az oroszlányi képviselő-testület számára készített előterjesztésben az erőműben 2016 után használható blokkok értékét tízmilliárd forintot meghaladó összegre tartotta.
Akkori becsléseik szerint az erőmű végleges bezárása, majd bontása és rekultivációja 37 milliárd forintot emésztene fel. A költségekre 19,5 milliárd forintig a szénfillér, a villamosenergia árába épített támogatás nyújtana fedezetet.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 4 hónapja
- Nem emelne a béreken a kis- és középvállalkozások háromnegyede 4 hónapja
- Majdnem ötezren vesztették el az állásukat Magyarországon a hamis ruhák és parfümök miatt 4 hónapja
- 1500 taxis veszítheti el az állását, mert nem tudják a nyelvet 4 hónapja