Vannak területek, ahol még mindig nem jár fizetés a gyakornokoknak
Bár a cégeknek lenne rá pénzük, de például a jogász- és HR-gyakornokoknak jellemzően egyetlen forintot sem fizetnek a gyakornoki időszak alatt, és a médiaszakosok sincsenek könnyebb helyzetben.
Még mindig előfordul, hogy a diploma megszerzéséhez szükséges kötelező szakmai gyakorlatért nem fizetnek a cégek - írja az Eduline. A Zyntern.com gyakornoki és pályakezdő munkákat ajánló állásportál vállalati kapcsolatokért felelős vezetője, Kispál Zoltán a portálnak azt mondta, egyre kevesebb olyan gyakornoki munka van, amiért nem fizetnek a munkaadók, de még mindig előfordul, hogy a nagy cégek sem fizetnek a náluk gyakornokoskodó hallgatóknak. Hozzátette: a jogi gyakornoki munkák továbbra is fizetetlenek, de a pénzügyi, marketing vagy HR területen sem mindig jár pénz a hallgatóknak, rádásul sok szakon 100-120 órát, máshol egy vagy két félévet is felölel a gyakorlat időtartama.
Az Eduline-nak nyilatkozó jogászhallgató azt mondta, egyetemistaként nehéz olyan munkahelyet találni, ahol fizetést is adnak, mert a területen túl sok a pályakezdő hallgató, ezért a jogászirodák methetik, hogy alulfizetik a gyakornokot. Hozzáteszi, hogy a a kevés fizetést (vagy ingyenmunkát) kompenzálja, hogy sokat lehet tanulni egy jó ügyvédi irodánál, ami a diploma megszerzése után jól jön.
A médiában elhelyezkedni próbáló, kommunikáció szakos egyetemistá is gyakran csak fizetetlen gyakornoki lehetőségek közül választhatnak. Olyan, nagy médiacégek is fizetés nélküli alkalmazottakat keresnek, amikről a hallgatók joggal gondolják, hogy beleférne a költségvetésükbe a gyakornokok fizetése. Kispál Zoltán szerint sok esetben azért nem fizetnek, mert a cégek, mert úgy állnak hozzá, hogy a szakmai gyakorlat az oktatás része. Pedig a jogszabály szerint a dolgozóknak hetente legalább a minimálbér tizenöt százaléka jár, ha a yakornoki idő meghaladja a hat hetet, viszont ha a ez idő alatt hallgató nem dolgozza le a szakmai gyakorlat 100-120 óráját, akkor nem kötelező használni ezt a szabályt. Kispál Zoltán szerint egyre több munkaadó jön rá, hogy érdemes valamennyi fizetést is adnia.
Eduline
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Május 6-án hétfőn a... Teljes cikk
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 2 hónapja
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 2 hónapja
- A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 3 hónapja
- Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél 3 hónapja