Vádat emeltek Kunbaja fideszes polgármestere ellen
Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség Kunbaja fideszes polgármestere és két társa ellen.
A kistérségi startmunka-mintaprogramban foglaltak azonban nem valósultak meg, a közmunkások a vállalt belvízvédelmi feladatokat nem végezték el. A dologi kiadásokat a polgármester egy vállalkozó - az ügy harmadrendű vádlottja - által kiállított valótlan tartalmú számlával igazolta.
A csatornaátereszeket azonban csak később, az elszámolás lezárulta, sőt a nyomozás megindulása után szerezték be. A fiktív számla kiállításában egy önkormányzati alkalmazott, az ügy másodrendű vádlottja is közreműködött - ismertette a helyettes szóvivő.
Kiemelte: a polgármester a valótlan nyilatkozattal és a fiktív számlával az állami költségvetésnek 4,9 millió forint kárt okozott.
Kunbaja polgármestere, Franzné Lakner Éva (Fidesz-KDNP) közösségi oldalán reagált azt írta: a vádemelésről április 25-én kapta meg az értesítést, és erről két nappal később nyílt ülésükön tájékoztatta a képviselő-testület tagjait, valamint közvetlen munkatársait. Vizsgálat tárgyát képezi - írta -, hogy a vállalt feladatok befejezése határidőben történt-e, valamint az, hogy a munkások melyik közmunkaprogramban dolgoztak. Az államot és Kunbaja önkormányzatát anyagi kár nem érte - hangsúlyozta bejegyzésében.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Hamis álláshirdetésekkel 150 millió forintnyi kárt okozott egy csaló 5 hónapja
- Hamis álláshirdetések miatt emeltek vádat egy férfi ellen 5 hónapja
- Megvan, ki fog őrködni Magyarország költségvetése fölött 6 hónapja
- Ügyvédnek adta ki magát és rengeteg pénzt szerzett egy csaló 6 hónapja
- További 27 év börtönre ítélték a sztárügyvédet - éveken keresztül vezette félre ügyfeleit 6 hónapja
- Olaszország: sztrájkolnak a közigazgatásban dolgozók, köztük a pedagógusok is 7 hónapja
- Elítéltek egy dolgozót mert pénzt csalt ki az önkormányzattól 7 hónapja
- Elnöki rendeletben írta elő a mesterséges intelligencia szabályainak megteremtését Joe Biden 7 hónapja
- Hetvenöt millió forintnyi kárt okozott az adócsaló, aki egy strómanra íratta a cégét 8 hónapja
- Nyolcmillió forinttal verte át munkáltatóját egy győri férfi 9 hónapja
- LinkedIn csalások és az álláskeresés veszélyei: tippek az online biztonsághoz 12 hónapja