V. ELTE Virtuális Állásbörze
Az ELTE Hallgatói Karrier- és Szolgáltató Központ 2014. november 11-13. között immár ötödik alkalommal rendezi meg az ELTE Virtuális Állásbörzét. Az ELTE karrier platformján most is 50-nél több munkáltató hirdeti meg a fiatal egyetemistákat megcélzó pozícióit.
A kiállító cégek egy részétől akár azonnal, Skype-on is lehet majd kérdezni, az álláskeresés folyamatával, vagy a betölteni kívánt pozícióval kapcsolatban. A virtuális állásbörze rugalmasabban látogatható, mint a hagyományos állásbörzék, így azok számára is lehetővé válik a karrierépítéssel és az álláskereséssel kapcsolatos tájékozódás, akik személyesen nem tudnak részt venni ilyen típusú rendezvényeken.
Közel 50 stand és mintegy 200 álláshirdetés várja az érdeklődőket, a regisztráció most is ingyenes. A börzén olyan nagy, elismert cégek vesznek részt, mint a Bosch, az EY, az Ericsson, az IBM, a Decathlon, a HAYS, a Kelly Services, az ExxonMobil, vagy a Trenkwalder. A börze ideje alatt a Karrierközpont munkatársai online, telefonon és személyesen is az érdeklődők rendelkezésére állnak.
A Virtuális Állásbörzére minden olyan vállalat, szervezet vagy közintézmény jelentkezhet, amelynek legalább egy szabad pozíciója vagy gyakornoki helye van. A kiállítók jelentkezését 2014. november 3. hétfő 22:00-ig várják a szervezők, az allasborze.elte.hu/regisztracio oldalon.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Februárról márciusra 31 665-ről 33 089-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 1424-gyel-gyel több az előző... Teljes cikk
Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk
A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk
- Ma indul a Corvinus állásbörzéje és karrierfelkészítési programja 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja