kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Üzleti karrier sportolóknak

A Nemzeti Sportszövetség és az AXA Zrt. szervezésében került bemutatásra az AXA karrier programja aktív és inaktív sportolók számára, melyben neves sportolók személyes megjelenésükkel és tapasztalataik közre adásával tették hitelessé az immáron két éve működő programot. A jól működő program mára szinte az egész ország területén, illetve nagyvárosaiban lehetőséget biztosít minden sportolónak sportpályafutásuk befejezése után a megvalósítható üzleti karrierre.

images

Walter Tauchner, az AXA Biztosító Zrt. elnök- vezérigazgatója nyitó szavaiban kiemelte, hogy az NSSZ-el közösen két éve indult együttműködés bebizonyította, hogy érdemes volt elindítani ezt a karrier programot, hiszen a sportolók motiváltsága, sikervágya garanciát jelent számukra, hogy a sport után az üzleti életben is sikeresek legyenek. Igyekeznek a megfelelő háttérrel (ami stabil és definiált), tréning lehetőséggel segíteni munkájukat, sok bizalmat kapnak a cégtől, és ezt tökéletesen használják, de vissza nem élnek vele. Az AXA szlogenje: "pénzügyi biztonság" nemcsak az ügyfelek számára, hanem a programra, és az abban dolgozó mostanra már közepes méretű, stabil sportolói csapat tagjaira is igaz. Ezért tovább fejlesztik ezt a programot és országos szinten is kiépítenek helyi igazgatóságokat.

Példa a fiataloknak is
Szántó Éva, az NSSZ főtitkára megerősítette az elhangzottakat és felhívta a jelen lévők figyelmét, hogy ez egy pozitív példaállítás is a fiatal sportolók számára, hiszen a sportban megszerzett képességeket maximálisan tudják majd az életben is hasznosítani. Egyben tökéletes lehetőség a biztos megélhetésre, és azok a sportolók, akik az NSSZ által kibocsátott és a sportági szövetségek által használt regisztrációs kártyával rendelkeznek, valamint az NSSZ ajánlásával kerülnek ebbe a programba, azok számára a tréning ingyenes.

Bődy István szerint a pénzügyi tervezői képzés folyamatos, hiszen a piaci trendeket, változásokat folyamatosan követni kell. A jelentkező sportolók a tréning után kb. fél éves alapképzésben vesznek részt, hiszen ez számukra egy teljesen új szakma, ahol többek között értékesítési készséget is el kell sajátítaniuk, valamint a cég termékcsoportjainak ismeretét is (befektetés, egészség-, és nyugdíjpénztár, biztosítás, stb.). Azok a sportolók, akik nem tudják elképzelni magukat pénzügyi tervezőként, számos más lehetőség közül választhatnak még (irodai, háttér munka).

Az AXA sajtótájékoztatóján megjelent élsportolók mindegyike felsőfokú végzettséggel rendelkezik, saját, tanult szakmájukban nem vagy csak nehezen tudtak elhelyezkedni, és a szerencsés véletlennek (!) köszönik, hogy ez a karrier lehetőség megtalálta őket. A sportmúltjukból hozott és az üzleti világban kiválóan használható tulajdonságok, mint akaraterő, kitartás, kudarctűrő képesség és az egy feladatra való fókuszálás képessége jelenti számukra a legnagyobb szakmai gyakorlatot, egyben a siker zálogát. Sportolók, akik az "AXA színeiben" is sikeresek: Bődy István üzleti igazgató (kézilabdázó), Tamás Gábor (kézilabdázó), Boros Zoltán (kosárlabdázó) és Horváth Péter (úszó). És akik sikeresek, de távol maradtak most: Stift Edit (evezős), Miletics Csaba (jégkorongozó).

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A szexi pozíciónevek csapdája

Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk

Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni

Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk

Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek

A MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez... Teljes cikk