Út a munkaerőpiacra: újabb háromezer álláskereső juthat munkához Baranyában
Újabb háromezer baranyai álláskereső számíthat támogatásra a 2015-ben elindult, azóta tizenötezer álláskeresőt segítő "Út a munkaerőpiacra" elnevezésű európai uniós program segítségével - közölte a Baranya Megyei Kormányhivatal.
A 2015-ben indult, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 14,2 milliárd forintos keretéből megvalósuló program célja a 25 év feletti álláskeresők, inaktívak, alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztathatóságának javítása, a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépésük elősegítése.
Baranya megyében a program segítségével eddig az eredetileg célul kitűzött tizenkétezer helyett már több mint tizenötezer ember kapott támogatást.
A források eddigi hatékony felhasználásának is köszönhető, hogy a program bővülhet, és annak keretében Baranyába további 1,6 milliárd forint érkezik. Mindez jövő év végéig további csaknem háromezer ember foglalkoztatási támogatását teszi lehetővé.
A vállalkozások már igényelhetik az alacsony iskolai végzettségű álláskeresőknek szóló "munkatapasztalat szerzést elősegítő" és a legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőkre vonatkozó támogatást. Előbbi három, utóbbi hat hónapra biztosít forrást.
A támogatásokkal kapcsolatos részletes feltételekről a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain kapnak információt az érdeklődők.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások 5 napja
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Keddtől indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja