USA: A munkanélküliségi alapból 175 milliárd dollár köthetett ki bűnszervezeteknél
Amerikai kongresszusi képviselők vizsgálatot követelnek a koronavírus-járvány miatt bevezetett kormányzati munkanélküliségi támogatási programmal kapcsolatos állítólagos visszaélések ügyében, miután kiderült, hogy kínai, orosz és más országbeli online bűnöző csoportok több tízmilliárd dollárnyi összeget csaltak el - jelentette a The Washington Times.
A jobboldali-konzervatív amerikai napilap online cikke szerint republikánus és demokrata párti képviselők is a támogatási alappal kapcsolatos csalások kivizsgálását követelik.
A kongresszus által jóváhagyott több mint 700 milliárd dolláros járványügyi munkanélküliségi támogatási alapból mintegy 175 milliárd dollár (56 875 milliárd forint) került külföldi csalók kezébe, és ennek nagy része olyan bűnszervezeteknél köthetett ki, amelyeket más kormányok támogatnak.
James Comer kentucky-i képviselő, a kongresszus befolyásos költségvetési ellenőrzésért és reformokért felelős bizottságának vezető republikánus tagja szerint a fenti számok "súlyos aggodalomra" adnak okot, és a bizottságnak "haladéktalanul foglalkoznia" kell a kérdéssel.
"Immár majdnem egy éve kongatom a vészharangot a járványügyi munkanélküliségi támogatási programmal kapcsolatos hatalmas méretű csalás miatt, ám a bizottság demokrata párti tagjai visszautasították, hogy akárcsak egyetlen meghallgatást is tartsanak az adófizetők pénzével kapcsolatos elképesztő visszaélésekről" - mutatott rá a kentucky-i képviselő.
A republikánusok szerint napvilágra került csalásoknak figyelmeztetésül kell szolgálniuk a demokraták számára, akik éppen egy 1750 milliárd dolláros költségvetési program elfogadására készülnek, amely példátlan mértékben kiterjesztené a szociális szolgáltatások mértékét.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 2 hónapja