Uniós támogatást nyert a munkahelyek minősítésére a Magyar Szakszervezeti Szövetség
Csaknem 48 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Vasas Szakszervezeti Szövetség közös konzorciuma, amely vállalta, hogy meghatározza a minőségi munkahely kritériumait és ezek alapján értékelik is a magyarországi munkahelyeket, elsősorban a feldolgozóipar területén.
Kordás László, a MASZSZ elnöke elmondta, hogy a másfél éves program első lépéseként nemzetközi kutatások - például az OECD javaslatai alapján - a magyarországi viszonyok figyelembe vételével kidolgozzák a munkahelyek minősítésének kritériumait.
A szakszervezeti vezető szerint a "Minőségi munkahely" cím elnyerésénél alapfeltétel lesz, hogy a cégnek ne legyen bírsága a munkaügyi hatóságtól, továbbá értékelik a munkaügyi kapcsolatok rendezettségét; megvizsgálják működik-e szakszervezet, van-e munkavédelmi referens, van-e kollektív szerződés az adott cégnél. Kordás László elmondta, az ilyen és ezekhez hasonló tényezőkről kérdőív formájában nyilatkoznak majd az érintettek.
A program második lépése a munkahely bejárása lesz, ahol az adott vállalat képviselői és az ott működő szakszervezet egyes tagjai közösen tekintik meg, hogyan is működik a társaság a gyakorlatban, mennyire tartják be a munkavédelmi előírásokat és milyenek a munkabiztonsági feltételek.
Közölte, a programban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a magyarországi helyzethez adaptált minőségmérésre alkalmas kritériumrendszert dolgozzanak ki. Ennek elősegítése érdekében kísérleti (pilot) projektet terveznek Fejér megyében azoknál a feldolgozóiparban tevékenykedő cégeknél, ahol a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviseli a dolgozók érdekeit.
A cél az, hogy felmérjék a szakszervezetek által felállított minőségi munkahelyre vonatkozó szempontok és a magyarországi viszonyok kapcsolatát, és ha szükséges, akkor a tapasztalatok, valamint a cégek jelzései alapján módosítsák a munkáltatókkal szemben támasztott elvárásokat.
Kordás László elmondta, a "Minőségi munkahely" cím kialakításával egy márkát (brandet) hoznának létre, ebben pedig nagy segítség lesz a pilot projekt. Ugyanis a minősítésen sikeresen átment vállalkozások három évig használhatják a "Minőségi munkahely" címet és az ezzel járó logót, ezzel is ösztönöznék a munkáltatókat a minősítés megszerzésére és ezáltal minőségi munkahely létrehozására, fenntartására.
A szakszervezeti vezető szerint a munkahelyek minősítése a munkavállalók érdekeit is szolgálja, hiszen az álláskeresők nagyobb bizalommal próbálkozhatnak elhelyezkedni a "Minőségi munkahely" címet elnyert munkáltatóknál.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk
“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 1 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 1 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 1 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 1 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 2 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 2 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 2 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 3 hete