Uniós támogatással született meg az első "Minőségi" Álláskeresők adatbázisa
A KOZÁK HR elsősorban az önhibájukon kívül állásukat elvesztő, nagy munkatapasztalattal, szektorismerettel rendelkező, jól teljesítő és elkötelezett munkavállalók újbóli elhelyezkedésének támogatására fejlesztette ki a Munkából - Munkába nevet viselő adatbázisát. A részben egy 1,7 millió forintos uniós támogatásból megvalósult fejlesztés, valamint a munkáltatókkal szektoronként kialakított együttműködési konstrukció segítségével a KOZÁK HR tovább javíthatja a leépített munkavállalók újra-elhelyezkedésében elért eredményeit.
A 2008-as világgazdasági válságra a munkáltatók nagy része költség- és ezen belül létszámcsökkentéssel - reagált, aminek következtében az utóbbi években munkavállalók ezrei kerültek önhibájukon kívül a munkaerőpiacra. A költség (létszám) optimalizálás miatt állandósuló leépítéseknél egyre jellemzőbb, hogy olyan minőségi munkaerő-állomány válik létszámfelettivé, amelynek tagjai nagy munkatapasztalattal, szektorismerettel rendelkeznek, jól teljesítenek és elkötelezett, lojális munkavállalóként dolgoztak munkáltatójuknál. A KOZÁK HR elsősorban e célcsoport újbóli elhelyezkedésének támogatására fejlesztette ki a Munkából - Munkába nevet viselő adatbázisát.
Az állandósuló létszámleépítések negatív ténye mellett pozitív jelenségként értékelhető, hogy a magyarországi munkáltatók - főként a multinacionális cégek leányvállalatai - egyre gyakrabban igényelnek outplacement szolgáltatást az önhibájukon kívül állásukat veszítő munkavállalóik megsegítésére.
Az outplacement támogatás elsődleges célja a mielőbbi újra-elhelyezkedés segítése, ezért a munkaerő-piaci felkészítésen, (érzelmi támogatáson, marketing, valamint kommunikációs ismereteken és készségfejlesztésen) túl ma már ún. elhelyezkedést segítő szolgáltatási elemeket, adekvát állások felkutatását és aktív munka-közvetítést is tartalmaz.
"A Munkából-Munkába" nevet viselő adatbankot outplacementes ügyfeleink, a programok résztvevőinek még hatékonyabb kiszolgálása érdekében fejlesztettük ki. Azt reméljük, hogy az adatbázis, illetve az azt kezelő szoftver segítségével az országos hálózatban működő tanácsadó kollégáink könnyen állásba tudják majd segíteni a leépített munkavállalókat. Emellett a keresleti oldal fokozott érdeklődésére is számítunk, mert meggyőződésünk, hogy az állásukat önhibájukon kívül elveszítők a felvevői oldal számára is értelmezhető minőségi munkaerő-állományt képeznek. A kölcsönös előnyök kiaknázása érdekében együttműködési konstrukciót alakítottunk ki az adott szektor legjelentősebb munkáltatóival" - mondta Kozák Emese, a cég ügyvezetője.
A KOZÁK HR a leépítésekhez kapcsolódó outplacement szolgáltatásával 1998 óta nyújt segítséget azoknak a munkáltatóknak, akik felismerték a humántőke értékét és az elbocsátás alkalmával is gondoskodni kívánnak azon munkatársaikról, akiknek eddigi sikereiket részben köszönhetik.
"Az outplacement nem a rosszul teljesítő munkavállalók programja. Ezt a támogatást a munkáltatók a csoportos és egyéni elbocsátások során jellemzően azoknak kínálják fel, akiknek munkaviszonya önhibájukon kívül, azaz a szervezet működésével kapcsolatos okok miatt szűnik meg" - tette hozzá Kozák Emese.
A KOZÁK HR az elmúlt 12 esztendőben több ezer csoportos és egyéni létszámleépítésből érkező ügyfelének segített az újra-elhelyezkedésben vagy más egzisztencia kialakításában. Csoportos leépítés esetén - szektorfüggően - a munkavállalók 70-94 százalékának, míg az egyéni tanácsadással támogatott ügyfelek közül majdnem mindenkinek (98-99 százaléknak) sikerült a program végéig elhelyezkednie, vagy más kereső tevékenységet megvalósítania.
"Elhelyezkedési mutatóink a gazdasági visszaesés körülményei között is szépen alakultak. Mindazonáltal azt várjuk ettől az egyszeri, 1,7 millió forintos európai támogatással megvalósult fejlesztéstől, hogy még jobb eredményeket érjünk el jövőbeni projektjeinkben, mindenki örömére" - hangsúlyozta Kozák Emese.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja
- Nem emelne a béreken a kis- és középvállalkozások háromnegyede 4 hónapja
- Majdnem ötezren vesztették el az állásukat Magyarországon a hamis ruhák és parfümök miatt 4 hónapja
- 1500 taxis veszítheti el az állását, mert nem tudják a nyelvet 4 hónapja