Újra elindultak a drónirányító és drónadatelemző felsőfokú továbbképzések
A következő kurzusra a Széchenyi István Egyetem felnőttképzési felületén lehet.
Január végéig lehet újra jelentkezni a világon egyedülálló Drónirányító és drónadatelemző szakirányú felsőfokú továbbképzésre - mondta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Kiemelte: a képzésnek az innovációs tárca és a Széchenyi István Egyetem együttműködésével létrehozott Digitális Fejlesztési Központ drónlaborja ad helyet. A kurzus egyedisége abból adódik, hogy a hallgatók nemcsak a biztonságos drónüzemeltetést, hanem a drón által szerzett adatok elemzését, kiértékelését is megtanulják - jegyezte meg.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a győri egyetemmel 2019 óta működnek együtt; céljuk a haladó technológiák megoldásainak a hasznosítása a gyakorlatban különböző ágazatokban. A drónfelvételek elemzése szoftverek révén a mezőgazdaságban a pontos hozamtérképek kialakításában, a művelési területek fertőzöttségének megállapításában, a vízgazdálkodásban a fertőzés helye, eredője és kiterjedtsége azonosításában, az építőiparban három dimenziós ingatlanmodellek, hőtérképek létrehozásában, a távközlésben és az energetikában az infrastruktúra állapotának felmérésében segíthet. A képzés első alkalommal az idén februárban indult, a tervezett létszámhoz képest túljelentkezéssel, és hamarosan véget ér - tájékoztatott Solymár Károly Balázs. Jelentkezni a következő kurzusra a Széchenyi István Egyetem felnőttképzési felületén lehet. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárja a sajtótájékoztatón elmondta, hogy céljuk valós ipari problémákra megoldásokat találni, együttműködve az ipari partnerekkel és a kormányzattal. Az egyetemi modellváltás eredményeképpen egy "új lába" az intézményüknek, hogy kutatásaik eredményeit a piacon kívánják hasznosítani, a tudást használható értékké alakítják - húzta alá. Drotár István, a Digitális Fejlesztési Központ vezetője arról beszélt, hogy képzéseik az infokommunikációs szektor hatalmas "humánerőforrás kapacitási ínségén" enyhítenek. A két évvel ezelőtt létrehozott intézmény vezetője tájékoztatott arról, hogy a drónlaborhoz kapcsolódva a jövőben egy agrárdigitalizációs szakmérnök képzés indítását tervezik.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja
- Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben 2 hónapja
- Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni? 2 hónapja
- A tanár is munkavállaló!? 2 hónapja
- Mentorprogram indul a kertészeti szakma utánpótlásának érdekében 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 3 hónapja
- A gyógyszerész nélküli gyógyszertár ellen foglaltak állást 3 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja