Újabb szakmák kapnak bértámogatást
A szállodai szolgáltatókra, utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is kiterjesztik a bértámogatást - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a szervezet oldalán hallható podcastban.
Ezt a bértámogatást december 1-től kiterjesztik a szállodai szolgáltatókra, utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is azzal a feltétellel, hogy munkaerőt nem lehet elbocsátani, a munkavállalók bérét pedig ki kell fizetni - mondta Guller Zoltán.
Hozzátette: a bértámogatás iránti kérelmet a munkaadó székhelye, telephelye szerinti illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, amely 8 munkanapon belül meghozza a döntést.
Az eljárás pontos menetét az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogja nyilvánosságra hozni, az adó- és járulékfizetési mentességi igényt pedig az adóhatóságnál kell bejelenteni.
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója kiemelte: a rendelkezésre álló információk alapján ez havi 20 milliárd forint támogatást jelent a szektorban dolgozók számára.
Ha összeadjuk a következő hónapokban várható kifizetéseket és az eddig nyújtott támogatásokat, a turisztikai ágazatnak nyújtott támogatás meghaladja a 800 milliárd forintot - közölte.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 3 hete
- Itt a segítség a magyar vállalkozásoknak, hogy kijussanak a globális piacokra 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Hogyan lehet összeállítani konyhai személyzetet kizárólag thai munkavállalókkal? 1 hónapja