kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Újabb ötlet a nyugdíjasok munkába állítására

Várhatóan szerdán tárgyalnak arról, hogy a kormány eltörölné a 65 év alattiakra vonatkozó bérplafont. A jelenlegi jogszabályok szerint egy bizonyos összeghatár felett választani kell a nyugdíj vagy a kereset között, ezt törölnék most el - írja a Magyar Idők.

A lap információi szerint hamar döntés fog születni, ugyanis a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői is egyetértenek a témában. A statisztikák azt mutatják, hogy az 55-64 éves korosztályban jóval alacsonyabb a foglalkoztatási rátánk, az uniós átlaghoz képest. Pedig jelentős munkaerő-tartalékot képez ez a korosztály, és a munkáltatók is számos kedvezményt igénybe vehetnek.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta az ellátásban részesülő 65 év alattiak jelenleg évente a mindenkori minimálbérnek - tehát idén 127 500 forintnak - a 18-szorosát kereshetik meg egy év alatt. Ha az adóköteles keresetük meghaladja ezt az összeget, tehát az évi 2,295 millió forintot, havi átlagban pedig a bruttó 191 250 forintot, az érintettnek választania kell az ellátás és a munkaviszony között.

Mészáros Melinda arra is figyelmeztetett: az érintettekre keresetük után teljes körű adó- és járulékfizetési kötelezettség vonatkozik, azonban az éves félszázalékos nyugdíjemelés esetükben nem jár, az csak a 65 év feletti nyugdíjas dolgozókat érinti. A Liga vezetője hozzátette: komoly szakszervezeti siker lenne, ha eltörölnék a bérplafont, ugyanis a rendszer meglehetősen igazságtalan, ráadásul ma már a munkaerőhiány jelenti a fő kihívást, nem a munkanélküliség.

Magyar Idők

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon

A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk

Nyugdíj

Magyarországon az igényelhet nyugdíjat, aki betöltötte a nyugdíjas kor határát. Az öregségi nyugdíjkorhatár az 1956. december 31-ét követően... Teljes cikk