Új családi és munkahelyi bölcsődék létrehozására nyílik pályázat
Pályázatot írnak ki új családi és munkahelyi bölcsődei helyek létrehozására 2,8 milliárd forintos keretösszegben - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője.
Az új bölcsődék létrehozására és kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére augusztus 15-éig, illetve szeptember 15-éig lehet pályázni.
A családi és munkahelyi bölcsődék rugalmasabban működtethetők, mint a klasszikus bölcsődék, kevesebb szabály vonatkozik rájuk - hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Hozzátette: az elmúlt időszakban nyolcszorosára emelték a munkahelyi bölcsődék támogatását, ennek az intézménynek azonban ma még nincs kultúrája Magyarországon, ezért is szeretnék a mostani pályázattal ösztönözni a munkaadókat ilyenek létesítésére.
Az operatív törzs további döntései közül Novák Katalin kiemelte azt az intézkedést is, hogy bővítik az Erzsébet-táborok hálózatát, Csillebércen és Galyatetőn is lesz ilyen. Az ingatlanok már az alapítvány tulajdonában vannak, a beruházással 2000 férőhellyel tudják bővíteni a kapacitást. Ugyanakkor mindkét tábor esetében teljes átalakításra van szükség.
A járvány alatt felújított zánkai táborban 3000 gyereket tudnak egy héten fogadni, augusztustól pedig a fonyódligeti beruházást is befejezik, és megnyílik a jurtatábor.
Emellett a járvány elleni védekezésben segítő 9000 egyetemistának ingyenes belépőt biztosítanak az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) nulladik napjára. A miniszter szimbolikusnak nevezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatát, amelyet jó szívvel támogattak, hogy megköszönjék az egyetemi hallgatók segítségét.
A sajtótájékoztatón Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közölte: a belföldi turizmus még a tavalyinál is erősebb lesz. Számításaik szerint ebben az évben 30 millió vendégéjszakát könyvelhetnek el, tavaly ez a szám 22 millió volt, 2019-ben pedig 41 millió. Hozzátette: a júniusi vendégéjszakák száma 2,5 millió, 62 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A Balaton térségében 46 százalékos a növekedés az előző évhez képest.
A júliusi vendégéjszakák számában már most 15 százalékos a növekedés. 2,2 millió SZÉP-kártya van az embereknél, a június végi adatok szerint a kártyákon összesen 198 milliárd forint van. A júniusi költés 40 milliárd forint volt, tavaly ilyenkor pedig mindössze 22 milliárd forint.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
- Forró téma a dolgozók mentális egészségmegőrzése: tippek 1 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 1 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 1 hete
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 1 hete
- Budapestről is lehet nemzetközi karriert építeni: Charise Le a Schneider Electric globális HR igazgatója 2 hete
- Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete