kapubanner for mobile
Megjelent: 9 hónapja

Új kereskedelmi igazgató a magyar HR szolgáltatónál

Hujber Tibor személyében új kereskedelmi igazgató érkezett a Prohuman-hoz.

Új kereskedelmi igazgató a magyar HR szolgáltatónál-
images

images

A szakember gazdag tapasztalattal érkezik az új pozícióba, olyan nagyvállalatoknál töltött be vezető szerepet, mint a Trenkwalder, az Adecco, és a LinkedIn.  Mint eddigi karrierje során sok esetben, most is dinamikus, átfogó fejlődési folyamat menedzselése lesz az egyik fő feladata. 

"A digitalizáció mindennapjaink része, azonban nem elég az aktuális trendeket követni. Egy vezető cégnek mindig egy lépéssel előbbre kell gondolkodnia, és már a jövőbeni fejlődést figyelembe véve kell tervezni a ma döntéseinél. Az elmúlt években főként digitális vállalati folyamatok optimalizációjával, illetve hatásaival foglalkoztam. Ezt szeretném most is fókuszba helyezni például a toborzás menetében, de a belső vállalati kommunikáció terén is sokat segíthet a hatékonyabb működésben a digitális átrendeződés. Alapvető a mesterséges intelligencia integrálása, ez segít még ügyfélközpontúbbá, és hatékonyabbá tenni munkánkat.” – összegezte a Prohuman új kereskedelmi igazgatója.

Hujber Tibor a HR piac egyik legnagyobb kihívásának ma a munkaerőhiányt és a lojális szakemberek megtalálását és megtartását tartja. “A lojalitás növelése kulcskérdés ma, mert a jó kollégák megtartása, az ő megbecsülésük az, ami biztosítja a fenntartható növekedést. De ez önmagában még nem elég: folyamatosan fejlődni, tanulni kell és nemcsak a technológiáról, hanem az ügyfelektől és olyan iparági külföldi szereplőktől, akik jövőbemutató megoldásokat kínálnak.” - emelte ki. 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt

Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk

Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál

Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk

2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk