Új esély a gyesen lévő ápolónőknek
A Heim Pál Gyermekkórház Új eséllyel programjához 119 millió forint támogatásban részesült az Európai Unió Equal programjából, amelyből háromszáz gyesen, gyeden lévő ápolónő újbóli munkába állását segítik.
Mint a közlemény fogalmaz, a Heim Pál Gyermekkórház, a Jahn Ferenc, a Fővárosi Szent István, a Péterfy Sándor utcai, a Szent László és a Szent Imre Kórház egyedülálló módon elkötelezte magát az ápolónők munkaerő-piaci reintegrációját, esélyegyenlőségét elősegítő családbarát programok, munkaszervezési formák iránt. A tapasztalatok szerint a program csökkentette az ápolónői fluktuációt is.
A szakdolgozók a program során kommunikációs, számítástechnikai, ápolás-szakmai továbbképzéseken vettek részt, s a tréningek nagyban segítették visszailleszkedésüket a munka világába.
A hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítésére indított Equal programra Magyarország 2004-2006 között összesen tízmilliárd forintot fordíthatott, melynek 75 százalékát az Európai Szociális Alap finanszírozta.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Felfüggesztett börtönre ítélték a kollégáit mérgező pécsi ápolónőt 5 éve
- A külföldön munkát vállaló orvosok és ápolónők száma 7 éve
- Jogszabállyal megsemmisíthetik a sztrájkoló finn nővérek felmondását 17 éve
- 13 ezer finn ápoló mond fel 17 éve
- Dél-alföldi képzések a munkahely megtartása érdekében 17 éve
- Elsősegélynyújtási verseny egészségügyi szakdolgozóknak 17 éve
- Esélyt kaphatnak a kismamák 17 éve
- Pályázatok a láthatáron 20 éve
- EQUAL -"Nemek közötti Esélyegyenlőség" Konferencia Budapesten 20 éve