kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Tudni akarják az ellenzéki pártok alkalmazzák-e a túlóratörvényt az állami cégek

A parlamenti ellenzéki pártok azt tudakolják az állami cégeknél, hogy alkalmazni fogják-e a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait - írja az MTI.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese Budapesten, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Szentendrei úti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, az ellenzéki képviselők levélben keresik meg az állami cégek vezetőit, hogy megtudják, "alkalmazni fogják-e a rabszolgatörvényt".

Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 200, az adófizetők pénzéből fenntartott cég működik az országban. Jelezte, minden héten elmennek egy-egy állami céghez, hogy a törvény alkalmazása felől érdeklődjenek.

A Magyar Liberális Párt színeiben politizáló Bősz Anett független országgyűlési képviselő elmondta, a miniszterelnök többször is beszélt arról, hogy a munkavállalók minden hónapban megkapják a ledolgozott túlórák után járó bérüket.

Azt követelik az állami cégektől - folytatta -, tartsák be a kormányfő ígéretét, s mutassanak példát azoknak a cégeknek, amelyek "azon törik a fejüket", hogy ezt az emberi méltóságot és munkavállalói jogokat "lábbal tipró törvényt" végrehajtják.

Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő közölte, támogatják ezt a nyomásgyakorlást azért, hogy az állami vállatok vezetői is megértsék: "a rabszolgatörvény megbukott". Hozzátette: felmérések szerint az emberek többsége nemet mondott a törvényre, és a multicégek egész sora is úgy gondolja, hogy "ehhez a gyalázathoz nem adja a nevét".

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a törvény alkalmazása a közlekedési cégek esetében balesetveszélyes helyzeteket okozna. "Tudnunk kell azt, hogy a BKK, a MÁV, a Volán-társaságok alkalmazni fogják-e a törvényt" - mondta.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese közölte, arra bátorítják az állami cégek dolgozóit, hogy ők is kapcsolódjanak be a sztrájkba. Emlékeztetett: az ellenzéki pártok üdvözölték azt, hogy a közszolgálatban dolgozók és pedagógusok sztrájkolni fognak.

Szeretnék, ha január 19-én, most szombaton leállna az ország, lenne minden nagyvárosban egy demonstráció, vagy a fontosabb utakon egy útlezárás, hogy megmutassák, nem lehet büntetlenül politizálni - hangoztatta.

Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselő szerint vannak pártérdekek felett álló ügyek, "a fideszes rabszolgatörvény" is ilyen. A Fidesz ugyanis nyomorba akarja dönteni az embereket - fűzte hozzá.

Hozzátette: az ellenzék egységesen hívja fel a fideszes politikusok, oligarchák figyelmét, hogy a törvényt vissza kell vonniuk, mert az emberek ezt követelik.

A sajtótájékoztató végén a politikusok bevitték az MVM-hez a levelüket, amelyet a bejárat előtt vettek át tőlük a cég munkatársai.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk