Törökország az egyetlen, ahol a munkaerőpiac nem sínylette meg a járványt
Törökországban az áprilisi emelkedés után májusban csökkent a munkanélküliség.
A török statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a munkanélküliségi ráta májusban 13,2 százalék volt, alacsonyabb az áprilisi 13,9 százaléknál.
Törökországban az idén eddig kétszer, januárban (14,2 százalék) és áprilisban (13,9 százalék) nőtt havi összevetésben a munkanélküliség. Tavaly májusban a ráta 12,9 százalék volt.
Áprilissal összevetve májusban a férfiak körében 0,7 százalékponttal, 12,2 százalékra, a nők körében pedig 0,2 százalékponttal, 15,5 százalékra csökkent a munkanélküliség. A 15-24 év közöttiek körében a munkanélküliségi ráta havi bázison 2 százalékponttal, 24 százalékra süllyedt.
A török gazdaság azon kivételek közé tartozik, amelyek recesszió nélkül vészelték át a koronavírus-járvány csapásait tavaly, 1,8 százalékkal nőtt a gazdaság, gyorsult az ütem a 2019-ben mért 0,9 százalékhoz képest. A növekedésnek azonban súlyos ára volt: az olcsó hitelek rekordmélységbe taszították a török líra árfolyamát, apasztották az ország devizatartalékait, szították az inflációt, és hátráltatták a munkahelyteremtést.
Az idei évre az IMF 6 százalékos, az OECD is nagyjából ugyanekkora, 5,9 százalékos török GDP bővülést vár.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja