Többlépcsős lehet a 2021-es minimálbér-emelés
A munkaadói és a munkavállalói oldal egyaránt nyitott a többlépcsős béremelésre. A munkáltatók január 1-től az infláció mértékével megegyező emelést javasolnak, a munkavállalói oldal pedig szeretné, ha megszűnne a munkaerőpiaci járulék. A tárgyalások jövő hét elején folytatódnak.
A VKF megbeszélésén a kormányzati oldalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter képviselte és jelen volt Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára is.
Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a tárgyalás után elmondta: a járványhelyzet és a gazdaság alakulásának bizonytalansága miatt merült fel a többlépcsős emelés lehetősége.
Első lépésben január 1-től az infláció mértékével megegyező béremelés lehetne, és akár már most előre meghatározhatnák, hogy a helyzet javulásával milyen mértékben emelkednének a bérek - tette hozzá a szövetség elnöke, aki szerint a többlépcsős megoldástól egyik fél sem zárkózott el.
Palkovics László arra kérte a munkaadói és a munkavállalói oldalt is, hogy minél előbb dolgozzák ki pontosan a javaslatukat, hogy azt a hétfői kormányülésen be tudja mutatni a kabinetnek.
A munkáltatók továbbra is fontosnak tartják a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékpontos csökkentését. Amennyiben ezt a lépést a kormány már január 1-jével megteszi, akkor a korábbi 3 százalékos béremelési javaslatuk helyett 4 százalékos béremelést is el tudnának fogadni.
Mészáros Melinda, a Liga szakszervezetek elnöke elmondta, hogy a munkavállalói oldal már a tárgyaláson felvázolt egy több lépcsőben megvalósítható béremelést, amelyben január 1-től 6,5 százalékban határozták meg a béremelés első lépcsőjét. A szakszervezetek szerint a minimálbér és a garantált bérminimum további emelkedésénél olyan mutatókat kell majd figyelembe venni, mint például a GDP vagy az infláció változása.
Ezen felül felvetették a kormánynak, hogy a munkaadókat terhelő szocho helyett inkább a munkavállalók terheit enyhítse, és törölje el a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot, hiszen ez a lépés azonnali nettó jövedelem-emelkedést eredményez a dolgozóknak és egyúttal a bértorlódás kezelésében is segítséget jelenthetne.
Jövő héten kedden folytatódnak a bértárgyalások. Palkovics László miniszter felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy az idén utoljára december 30-án lesz kormányülés és addigra szeretné lezárni a bértárgyalásokat, hogy ott már a megállapodás részleteit tudják kihirdetni.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja