Több mint 5 ezren igényeltek eddig bölcsődei támogatást a munkába való visszatéréshez
Hárommilliárd forinttal segítette eddig a szülők munkába állását a bölcsődei támogatás - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Már több mint ötezer bölcsődés után igényelték a havonta akár 40 ezer forintos összeget.
.A támogatásra azok a kisgyermeket nevelő szülők jogosultak, akik munkavállalóként vagy önfoglalkoztatóként munkába állnak; csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban vagy gyermeknevelési támogatásban részesültek vagy inaktívak.
A legfeljebb havi 40 ezer forintból a családi, munkahelyi vagy nem önkormányzati fenntartású bölcsődében elhelyezett kisgyermekek személyi térítési díja fedezhető.
2010-ben mindössze 1,7 millió nő dolgozott Magyarországon, foglalkoztatottsági szintjük így 50 százalék alatt alakult. Mintegy 430 ezres növekedéssel ezzel szemben ma már több mint 2,1 millió nő van állásban - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása az óvodai nevelés megkezdéséig nyújtható, akár több gyermekre is. A kérelem benyújtásához az igénylőnek ügyfélkapus regisztrációval és bankszámlával kell rendelkeznie. Bővebb tájékoztatás és az online igénylőrendszer a Magyar Államkincstár honlapján érhető el - közölte az ITM.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja