Több mint ötezren jelentkeztek keresztféléves képzésre
Közel öt és fél ezren jelentkeztek a 2018 februárjában induló keresztféléves képzésekre, közülük legtöbben az állami ösztöndíjas mesterképzést jelöltek meg első helyen - írja az MTI.
Az első helyes jelentkezéseket figyelembe véve mesterképzést 4659-en jelöltek meg, alapképzésre 666-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 65-en nyújtottak be kérelmet. Szintén az első helyes jelentkezések alapján 4441-en jelöltek meg állami ösztöndíjas mesterképzést, a többiek önköltséges képzési formára adtak be kérelmet. A keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban állami ösztöndíjas formában csak mesterképzéseket hirdethettek meg az intézmények.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is a műszaki és a gazdaságtudományi képzési területek szakjai a legnépszerűbbek az első helyes jelentkezéseknél, függetlenül a finanszírozási formától és a munkarendtől. Mesterképzésen, szintén az első helyes jelentkezéseket figyelembe véve - függetlenül a finanszírozási formától és a munkarendtől -, a gépészmérnöki mesterképzés szerepel első helyen, 344 jelentkezővel, második helyen a mérnökinformatikus mesterképzés áll, amelyre 248-an pályáztak, harmadik helyre pedig a villamosmérnöki képzés került, 242 első helyes jelentkezővel.
Kitértek arra is, hogy az e-felvételiben leadott jelentkezésük hitelesítésére egyre többen választják az elektronikus utat: a diákok csaknem háromnegyede (3717-an) Ügyfélkapun keresztül hitelesítette felvételi kérelmét. A hitelesített jelentkezések alapján az Oktatási Hivatal (OH) megkezdte az adatok feldolgozását, a jelentkezéskor feltöltött, valamint a később beküldött dokumentumok kezelése jelenleg is zajlik. A diákok december 7-től az e-felvételiben ellenőrizhetik a felvételi nyilvántartásban található adataikat, dokumentumaikat, pontszámaikat a dokumentumok feldolgozottságától függően.
A felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumok másolatai (így a felsőfokú oklevél, többletpontot igazoló dokumentumok) 2018. január 11-ig tölthetők fel az e-felvételi rendszerébe, vagy postai úton is beküldhetők az OH címére (1443 Budapest, Pf. 220). Szintén január 11-ig van lehetőségük a jelentkezőknek arra, hogy egyetlen alkalommal módosítsanak a jelentkezési sorrendjükön.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja