Több mint 15 százalékos alapbéremelésről állapodtak meg a Dunaferrnél
A cégvezetés közleménye szerint 2018-ban a fizikai munkavállalók alapbérét havonta 50 ezer forinttal emelik, míg a szellemi területen dolgozókét havi 40 ezer forinttal. A 15 százalékot meghaladó teljes alapbérnövekedés mellett további 15 százalékkal emelik a dolgozóknak járó béren kívüli és egyéb szociális juttatásokat - írja az MTI.
Rámutattak, hogy a béremelés az elmúlt időszakban véghezvitt szerkezetátalakítások eredménye, ennek részeként a Dunaferr több olyan programot hajtott végre, amelyek növelték a hatékonyságot és korszerűsítették a termelést. 2014-2016 között a cég mindkét kohóját felújította, a meleghengerműben és a kokszolóban is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre - emlékeztettek.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség honlapján található közlemény szerint a béremelés két ütemben történik: a fizikai állomány január 1-től 30 ezer, július 1-től 20 ezer forint alapbérfejlesztésben részesül, a szellemi állomány ugyanekkor 20-20 ezer forintos béremelést kap.
Mucsi Zoltán, a DV Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a korábbi bérmegállapodásuk 2015-2017 között volt érvényben és annak értelmében tavaly már csak átlagosan 1,7 százalék béremelést kaptak a dolgozók. Ezúttal csak erre az évre állapodtak meg, a következő évek bérmegállapodásáról később tárgyalnak a cégvezetéssel. Mint mondta, az utóbbi időszakban nagy elvándorlás kezdődött a társaságnál, elsősorban a környező nagyvállalatok magasabb bérei miatt, s ezt mindenképpen meg kellett állítani. Reményét fejezte ki, hogy a béremelés hírére megszűnik az elvándorlás és érkeznek is képzett szakemberek a távozók helyére.
Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalata. Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,75 millió tonna. Integrált technológiájának köszönhetően a társaságcsoport az iparági termékek széles körét kínálja: melegen hengerelt, pácolt, hidegen hengerelt, tűzi horganyzott acéltekercseket és táblalemezeket, valamint hidegen hajlított idomacélokat.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete