Több ezer romát foglalkoztathatnak Észak-Magyarországon
A romák felzárkóztatását célzó „Hid a munka világába” projekt szakmai programjának következő lépéseként csütörtökön Balassagyarmaton a projekt Észak-magyarországi regionális irodájának szervezésében munkaadói workshop keretében mondták el foglalkoztatási igényeiket, szempontjaikat a régió vállalkozásai.
„Az észak-magyarországi régióban az elmúlt hónapokban több ezer halmozottan hátrányos helyzetű potenciális munkavállalóval vettük fel a kapcsolatot, feltérképeztük, hogy milyen állománnyal tud a szövetkezet a piacra lépni. Ezzel párhuzamosan kapcsolatot alakítottunk ki a régió legnagyobb állami tulajdonú vállalataival, önkormányzataival, a mezőgazdaság és az ipar jelentős szereplőivel. Mindennek alapján egyértelműnek tartom, hogy a szociális szövetkezet telitalálat, a munkaadók nyitottak, már ebben az évben 2000-3000 fővel egészen biztosan el tudjuk kezdeni tevékenységünket.” – fogalmazott Dr. Rákos Mártonné, a „Híd a munka világába” Foglalkoztatási Szövetkezet projekt Észak-magyarországi regionális irodájának vezetője.
A workshopon hét regionális vállalkozás képviselője vett részt, a hat vállalkozás együttesen mintegy 300-400 főt kíván foglalkoztatni a mezőgazdaságban, az építőiparban és szolgáltatási szektorban. A vállalkozások képviselői elmondták, üdvözlik a roma munkavállalók foglalkoztatásának új formáját. Jelenleg is foglalkoztatnak romákat, de az egyik legnagyobb nehézséget számunkra a szervezésük, a kiválasztásuk jelenti, ebben nagy terhet vehet le vállukról a szövetkezet.
Fontos a munkaadók számára az is, hogy a foglalkoztatási szövetkezeti tagság feltételeként meghatározott szociális gazdasági ismereti alapképzés sokat fejleszt a munkavállalók hozzáállásán, munkakultúráján, valamint, hogy a szövetkezeti projekt a különféle szakmai képzések során figyelembe veszi munkaerő-igényeiket. A megjelent vállalkozók elmondták, hogy a szövetkezet által kínált foglalkoztatási megoldás különféle fejlesztések, munkahelyteremtő beruházások, új projektek alapja lehet.
Miért jó a szociális szövetkezeti modell?
A workshopon résztvevői megismerhették a szociális foglalkoztatási szövetkezeti modell munkaadók számára nyújtott legfontosabb előnyeit, amelyek a következők; a munkaadó a szövetkezettel szerződik és nem munkaviszony keretében alkalmazza a munkavállalót, a szociális szövetkezet a tagok munkavégzése során mentesül a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó megfizetésétől, ezért a szövetkezet a munkaviszony keretében történő foglalkoztatáshoz képest költséghatékonyabb a munkaadók számára, valamint elvégzi a szövetkezet tagok munkavállalásával kapcsolatos valamennyi adminisztratív munkát.
A Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet tényleges tevékenységének elindításához még számos lépés megtétele szükséges: „Az országos munkaadói workshop tapasztalatai alapján véglegesíthető a szövetkezet szolgáltatási struktúrája és biztosíthatók a szerződéskötésekhez szükséges feltételek. A budapesti székházban fel kell építeni azt az informatikai hátteret és munkaerőbázist, amely például biztosítja majd az országosan sok ezer tag adminisztrációját.
A regionális irodáknak az ország minden régiójában be kell járniuk a miénkhez hasonló utat, ami többek között rengeteg kapcsolatfelvételt, havonta sok ezer kilométer autóutat, szervezőmunkát igényel. A mai workshop is visszaigazolta, hogy eddigi erőfeszítéseink gyümölcsöznek, nagyon sok embernek tudunk megélhetést, egzisztenciális előrelépést biztosítani. Köszönöm a ma megjelent vállalkozóknak és többi munkaadónak is a pozitív hozzáállást. – értékelt a workshopon Dr. Rákos Mártonné.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Februárról márciusra 31 665-ről 33 089-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 1424-gyel-gyel több az előző... Teljes cikk
Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk
A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete