Tíz év után véget érhet a reálbérek növekedése
Az ősz elején húsz százalékot elérő inflációt szinte biztos, hogy szeptemberben már nem kompenzálta a bérek növekedése. Mindez azt is jelenti, hogy az idén egy korszak zárul le, tíz éven keresztül megszakítások nélkül növekedett ugyanis a hazai fizetések vásárlóereje, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.
Szeptemberben 20,1 százalékkal nőttek az infláció, ami 26 éves rekord, ám ennél szomorúbb, hogy az idén ez volt az első hónap, amikor a statisztikai adatok alapján a bérnövekedés nem érte el a fogyasztói árindexet, tehát a fizetések vásárlóereje romlott - írja a VG. Amíg 20 százalék körüli az árindex, szinte biztos, hogy ez az állapot velünk marad.
Ráadásul jövőre a bérdinamika az ideinél jóval lassabbnak ígérkezik, és bár hátravan még a 2023-as bérmegállapodás, az már most kizárható, hogy januártól ismét 20 százalékkal emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum összege. A munkáltatói és a munkavállalói oldal megszólalásaiból arra lehet következtetni, hogy a kötelező legkisebb fizetés nagy valószínűséggel az éves átlagos inflációval nagyjából azonos mértékben emelkedhet, azaz 14-15 százalék körül alakulhat. Ebben az esetben a versenyszféra bérei inkább 10 százalék körül növekedhetnek, amit egyébként a jegybank a szeptemberi inflációs jelentésében is jósolt.
Mindez azt is jelenti, hogy 2012 után 2023-ban Magyarországon ismét nagyobb lehet az infláció a bérnövekedésnél, 10 év után először csökkenhet újra a fizetések vásárlóértéke. Ilyen hosszú időszakra nem nagyon volt példa az ország történetében, legalábbis az elmúlt 30 esztendőben biztosan nem: ez felülmúlja az 1997 és 2003 közötti időszakot is, amikor hét egymást követő évben nőtt megszakítások nélkül a reálbér.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Infláció az EU-tagállamokban: Románia továbbra is az élen 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja