Szünetek és szabadságok újratervezése - rövidebb nyári szünet az iskolákban 2019-től
A Klik-nél körülbelül 100 ember dolgozik a jövőben, középirányítói feladatokat lát majd el a szervezet. A tankerületi vezetők kiválasztása a végéhez közeledik, a szünetek hossza pedig a 2019-es évtől változik várhatóan, mondta a Magyar Idők pénteki számában megjelent interjújában az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára.
Az államtitkár hangsúlyozta: januárra a mostani Klik utódja egy sokkal kisebb - nagyjából száz emberből álló - szervezet lesz, amely középirányítói feladatokat fog ellátni. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a tankerületi központok vezetőinek kiválasztása napokon belül befejeződik. Azt mondta: a vezetők kiválasztásánál az alkalmasság, többek között a szakértelem és a menedzseri szemlélet megléte volt a lényeg. A tankerületi központok vezetői január elsejétől látják el feladataikat, és a centrumok is akkortól kezdik meg működésüket - mondta Palkovics László, de hozzátette: azokon a településeken, ahol az önkormányzat működteti az iskolát, a tankerületi központok vezetőit már szeptember elsejével felkérik arra, hogy januárig bonyolítsák le az átvételt. A tankerületi tanácsok működési leírása ugyancsak most készül, de szeretnék, ha januárig ezek is megalakulnának.
Átalakul a tanév rendje, a szünetek hossza
Az interjúban az államtitkár kitért arra is, hogy az új Nemzeti alaptanterv (NAT) kialakításakor döntenek majd arról, hogyan rendezzék át a tanév szerkezetét.
A tervek szerint a nyári hónapokban egy-két héttel többet lennének iskolában a gyerekek, de ezzel együtt az őszi és a tavaszi szünetek meghosszabbodnának - fejtette ki az államtitkár, kiemelve: "összességében egyenletesebb eloszlása lenne a szüneteknek, ami a gyerekek terhelését csökkentené".
Ennek részleteit az új NAT tartalmazza majd, amely 2018 szeptemberében lép hatályba, így a szünetre vonatkozó változások 2019-ben várhatók - fejtette ki az oktatási államtitkár.
Palkovics László azt is kiemelte, hogy a 9 osztályos iskola kérdésével foglalkozni kell, mivel - mint fogalmazott - "számtalan előnye van, de veszélyekkel is jár". Az államtitkár hozzátette: a Köznevelési Kerekasztalon biztosan sokat fognak erről beszélni, valamint a kormány létrehoz egy, a korábbi Közoktatás-politikai Tanácshoz hasonló testületet, amelyben minden érdekelt szereplő megjelenik.

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja