kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Sztrájkoltak a dolgozók Aszódon

Letették a munkát az aszódi Richard Fritz Kft. dolgozói hétfőn 21 órától, miután még mindig nem tudtak megállapodni a munkáltatóval a 2017-es béremelésekről - írta közleményében a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ).

images

"Mivel a bértárgyalások előtt, január 13-án a cég álságos indokkal bocsátotta el Juhászné Kovács Edit szakszervezeti vezetőt, a dolgozók január 24-én figyelmeztető demonstrációt tartottak a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének szervezésében" - írta közleményében a VDSZ.

A szakszervezet szerint noha az elbocsátást nemzetközi felháborodás kísérte, és a nemzetközi szövetségek szolidaritásuk jeléül levélben értesítették a Richard Fritz Kft. török anyavállalatának, a Sisecamnak a vezetőségét, az elbocsátott szakszervezeti vezető munkaviszonya azóta sem rendeződött.

A VDSZ arról tájékoztatta a HR Portalt, hogy a cég mindössze 3 százalékos béremelést adna a dolgozóknak, amit az Autóipari Munkavállalók Aszódi Szakszervezete (AMASZ) méltánytalannak tart, és magasabb fejlesztést szeretne kiharcolni. Miután a tárgyalások kudarcba fulladtak, hétfőn két műszak dolgozói hirdettek kétórás sztrájkot - írta a VDSZ.

A szakszervezet és a munkáltató szerdán folytatja az egyeztetést a béremelés érdekében.

VDSZ
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk