Szja-visszatérítés: egy szülő legfeljebb 800 ezer forintot igényelhet vissza
Egy adózó legfeljebb 800 ezer forintot igényelhet vissza, és várhatóan mindkét szülőnek jár majd ez a lehetőség - árulta el Novák Katalin a jövőre tervezett szja-visszatérítésről. Ha a minimélbér 200 ezer forintra nő, emelkedik a gyed, a hallgatói gyed és a gyod összege is - hívta fel a figyelmet.
A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Novák Katalin emlékeztetett: a nemzeti konzultációt kitöltők 94 százaléka egyetért a minimálbér összegének emelésével, ezért a kormány támogatja, hogy jövőre 200 ezer forint legyen a minimálbér Magyarországon.
Ha ez megvalósul, a gyed maximális összege eléri majd a bruttó 280 ezer forintot, a hallgatói gyed alapképzés esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik, a gyod pedig nettó 180 ezer forint lesz.
A gyed 2010-hez képest több mint két és félszeresére emelkedne, a hallgatói gyed pedig a bevezetéskori összeg duplája lenne.
A miniszter a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről azt mondta: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés esetén a kisvállalkozók és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerint adózók is visszaigényelhetik a tételes adójuk negyedét.
Az intézkedés 1,9 millió szülőt érinthet, és 600 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek - emelte ki, hozzátéve: egy adózó legfeljebb 800 ezer forintot igényelhet vissza. Mindkét szülő visszaigényelheti az adót, de még tartanak az egyeztetések a részletszabályokról, így azokról később adnak tájékoztatást.
Arra a kérdésre, hogy a kormány gondolkodik-e a pedagógusok béremeléséről, azt válaszolta: a kormány dolgozik rajta, hogy még ebben a ciklusban legyen béremelés a pedagógusoknak is.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása 2000 és 2022 között 1 hónapja
- Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? 1 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- NAV: március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását 2 hónapja
- Elvárható a szülőktől, hogy gyermekeiket 24 éves korukig anyagilag támogassák 3 hónapja
- Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed 3 hónapja
- Kiszámolták: ennyivel jár rosszabbul egy szülő egy gyerektelenhez képest 3 hónapja
- Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása 3 hónapja
- SZJA 2024 3 hónapja
- A személyi kedvezményhez szükséges orvosi igazolásokra hívja fel a figyelmet a NAV 4 hónapja