Szigorítás a munkaerő-kölcsönzőknél
Szigorít az országban rendkívüli módon elszaporodott munkaerő-kölcsönző ügynökségek működésén a szlovák kormány - számolt be a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap a munkaügyi tárca közlésére hivatkozva.
A szlovák szigorítás lényege, hogy a munkaerő-kölcsönző ügynökségeknek március végétől rendszeres jelentéseket kell küldeniük gyakorlati tevékenységükről a szaktárcának. A jelentések elkészítésére elvben eddig is kötelezték az ügynökségeket a jogszabályok, ám mivel a mulasztásért nem járt büntetés, ezt a kötelességét az ügynökségek háromnegyede általában nem teljesítette - írta a pozsonyi lap. A szlovák munkaügyi minisztérium - amely a munkaerő-kölcsönző ügynökségek megrostálását várja az intézkedéstől - az ilyen mulasztást a jövőben a működési engedély megvonásával bünteti majd.
A munkaerő-kölcsönző ügynökségek tevékenységét illetően Szlovákiában megoszlanak a vélemények. Míg gazdasági elemzők és a legnagyobb munkáltatók jelentős része szerint az ügynökségek a rugalmas munkapiac és a gazdasági fejlődés elengedhetetlen részei, munkavállalók és szervezeteik azt nehezményezik, hogy az ügynökségek által foglalkoztatottaknak alacsonyabb a jogbiztonsága, s akadnak olyan ügynökségek is, amelyek tevékenysége szinte kizárólag a munkavállalók bérének "megsápolásában" merül ki.
A munkaerő-kölcsönző ügynökségek tevékenységét érintő szabályozások és az Iveta Radicová vezette előző, jobb-közép liberális kormány által részben liberalizált munkatörvénykönyv szigorítása korábban szerepelt a jelenlegi szlovák kormánypárt, a baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) parlamenti választások előtti ígéretei között, ugyanakkor ilyen irányú érdemi lépésre mindez ideig nem került sor.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Rekordév után osztalékot fizethet a Pensum Group, 2024-ben további növekedés jöhet 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja