Szembeszállt a tankerület döntésével egy budapesti tantestület
A tantestület módosítaná a XVIII. Kerületi iskola pedagógia programját, ám a tanárok kitartanak mellette.
Erővel módosíttatná a fenntartó egy fővárosi iskola pedagógiai programját, de a tantestület ellenáll - írja a Népszava. A XVIII. kerületi Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola 1999. szeptemberétől két tannyelvű intézményként működik.
Az intézmény először csak egy magyar-angol osztályt indított, majd egyre nagyobb lett a túljelentkezés a nyelvi osztályba, ezért az iskola korábbi fenntartója, a XVIII. kerületi önkormányzat 2010-ben úgy döntött, mindkét első osztály két tannyelvű lesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a diákok az első két tanévben magyar-angol osztályba járnak, az angolórák mellett az éneket, technikát és testnevelést is angol nyelven tartják a tanárok. A második év végén felmérik a diákok készségeit, terhelhetőségét. A tanulók a harmadik évtől emelt, valamint kéttannyelvű csoportokban folytathatják tanulmányaikat. Akik az emelt csoportba kerülnek, normál tantervű osztályban folytatják tanulmányaikat, az angolt viszont továbbra is emelt óraszámban tanulhatják. A program eddig sikeresen működött, ám a tankerületi igazgató, Bak Ferenc tavaly március végén közölte, hogy az egyik osztályt már első évfolyamtól normál tanterv szerint kell indítani.
A döntést tavaly a beiratkozási időszak közelsége miatt elnapolták, ám a Népszavának küldött levélből kiderül, hogy a tankerület továbbra is azt szeretné, hogy az intézmény módosítsa a pedagógiai programot, és a 2020/2021-es tanévben már csak egyetlen két tannyelvű osztály induljon. A tankerület azzal indokolja a döntést, hogy Kapocsban nincs normál tantervű első osztály, ezért a Kapocs körzetében élő tanköteles diákok szülei számára számottevő nehézséget okoz az iskola.
A tankerület január 15-ig adott határidőt a nevelőtestületnek a pedagógiai program módosítására, ám a tanárok kitartanak a program mellett. Bíznak benne, hogy a beiratkozásig sikerül jobb belátásra bírni a tankerületet.
„A környékünkön legalább három olyan iskola van, ahova azok a szülők, akik nem akarják, hogy gyermekeik az első két tanévet magyar-angol osztályokban töltsék, beírathatják gyermekeiket” - mondta a Népszavának a Kapocs egyik tanára, aki szerint a hátrányos családi hátterű gyermeknek nagy lehetőséget jelent a magyar-angol oktatás. Mint mondta, korábban azért indították két tannyelvűként mindkét első osztályt, mert nagyon kevesen jelentkeztek a normál tantervű osztályokba, és ez az intézmény működését is veszélyeztette.
Népszava

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- Hogyan készítsd fel gyermekedet az iskolai évekre? 4 hónapja
- Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja 5 hónapja
- 2024-től emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege 6 hónapja
- A 20-24 éves népességből a legalább középfokú végzettségűek aránya 6 hónapja
- Díjazták a kreatív tanárokat 7 hónapja
- Több mint 840 ezer diák internetezhet gyorsabban 7 hónapja
- Október 16-án kezdődnek az őszi érettségik 8 hónapja
- Idegen nyelvet tanulók száma az általános iskolákban 2010 és 2023 között 8 hónapja
- Az agrárium felé terelnék a fiatalokat 9 hónapja
- Ennyi tanuló kezdte meg a tanévet katolikus oktatási intézményben 9 hónapja