Százhetven munkahelyet teremt a csomagolóanyag-üzem Rétságon
Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Rétságon az indiai Flex Films, a beruházás értéke 23 milliárd forint, ehhez a kormány 2,8 milliárd forintos támogatással járul hozzá - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A miniszter kiemelte, hogy a beruházásért komoly regionális verseny volt, a megnyerésében pedig nagy szerepe volt az Invest India és a magyar beruházási ügynökség három évre szóló együttműködési megállapodásának. India mostanra a kilencedik legjelentősebb befektetővé vált Magyarországon. A beruházásoknak köszönhetően a két ország közötti kétoldalú forgalom is dinamikus bővülésnek indult, ami tavaly 665 millió dollárt tett ki, az idei év első nyolc hónapjában a magyar kivitel 22 százalékkal, a kereskedelmi forgalom pedig 9 százalékkal nőtt - tette hozzá.
mti
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Köves Slomóékhoz kerülhet a Veres Péter Gimnázium 3 hónapja
- Ön tudja, hogy kinek hasznos a tengelysúlymérő platform? 3 hónapja
- 69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá ez a Microsoft gigaberuházás 3 hónapja
- 130 új munkahely jön létre ezzel a vidéki gigaberuházással 3 hónapja
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 3 hónapja
- Orbán Viktor gratulált Vietnámnak a 28 millió új munkahelyhez 4 hónapja
- Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható? 5 hónapja
- A munkahelyek védelme érdekében folytatódik az újraiparosítási hitelprogram 5 hónapja
- Több ezer új munkahelyet teremt a BYD Magyarországon 5 hónapja