Szakmunkásokból van a legnagyobb hiány a kkv-szektorban
A cégek csaknem 50 százaléka küzd kisebb vagy nagyobb mértékű munkaerőhiánnyal; ezek a kkv-k elsősorban fizikai és szakmunkásokat keresnek - derül ki az UniCredit idei, évente ismételt Üzleti Potenciál kutatásából, mely a legdinamikusabb kis- és középvállalkozásokat vizsgálta. A fizikai és szakmunkások mellett főként műszaki területen dolgozó kollégákat, valamint értékesítőket toboroznának.
A felmérés HR-kérdésekre fókuszáló része arra is rávilágít, hogy döntően a 10 évnél nagyobb munkatapasztalattal rendelkező munkatársakat részesítik előnyben a cégek.
A vállalat kutatásából az is látszik, hogy a legnagyobb árbevételű cégek mintegy 40 százalékánál a munkaerőhiányt tekintve a fizikai munka jelenti a kritikus működési területet. Jelentős számban lenne szükség ilyen képességű kollégákra, mégis igencsak válogatnak a potenciális jelentkezők közül: a cégek ugyanis főként az 5-15 év munkatapasztalattal rendelkező, 30-45 éves munkavállalókat keresik. A junior, illetve a legfeljebb 5 év tapasztalattal rendelkező kollégákra csak a nagyobb árbevételű cégek vadásznak.
No home office
A legdinamikusabb kkv-k körében változatlanul a klasszikus, 8 órás, irodai munkavégzés a legelterjedtebb. Ennél rugalmasabban a vállalatok 53 százaléka alkalmaz részmunkaidőben, 4 vagy 6 órában munkatársakat. Ennél még kevesebb, 37 százalék hajlandó arra, hogy szabadúszóval vagy külsős alvállalkozóval dolgozzon. A legritkább pedig a távoli vagy az otthoni munkavégzés: ilyen lehetőség csak a vállalatok 26 százalékánál áll a munkatársak rendelkezésére. Külön kiemelendő, hogy a családi cégek még ennél is kevésbé nyitottak a külsős munkavállalókra (30 százalék), és az otthoni vagy a távoli munkavégzési lehetőségre (17 százalék).
Egy kézben az irányítás
Érdekes adat, hogy bár a legerősebb kkv-k harmada foglalkoztat a HR-feladatokra szakosodott munkatársat, a cégvezetők irányítása („mindenhatósága”) erre a területre is maximálisan kiterjed. A kutatás során megkérdezett kkv-k több mint felénél a tulajdonos vagy a cégvezető maga foglalkozik személyzeti ügyekkel. Nem meglepő, hogy a családi vállalkozásoknál ez még inkább így van: az ügyvezető egyszemélyben HR feladatokat is ellát.
Fotó: pixabay

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja