Szakmunkáshiánnyal magyarázható az új építésű lakások átadásának csúszása
Egyre később adják át az új építésű lakásokat, a csúszás elsődleges oka pedig, hogy nincs elegendő szakmunkás az ütemtervek betartásához - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Mint mondta, a nagyszámú lakást befogadó létesítményeknél hosszú az átfutási idő és a 2017 környékén kötött szerződésekben nem lehetett számolni az elmúlt két év árváltozásaival. Ezek a tényezők sok esetben az építkezések lelassulásához, megrekedéséhez vezettek.
Hangsúlyozta: a tervezett épületátadások elmaradása tekintetében a vállalkozási szerződés a meghatározó, de ha a felek nem egyeztettek ezzel kapcsolatban, akkor a megrendelőt jogszabályok védik.
A kivitelezőnek nem érdeke a csúszás, mivel ilyen esetben késedelmi kötbért kell fizetnie, sőt egy hosszú csúszás miatt a megrendelő jogosan felmondhatja a szerződést.
A megrendelő és a kivitelező közötti konfliktusok rendezésére a Budapesti Békéltető Testülethez, illetve Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez ajánlott fordulni - fűzte hozzá Koji László.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 1 hónapja
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja