kapubanner for mobile
Megjelent: 7 hónapja

SzakMÁzz! - több ezer látogatót vár a kiállítás

A szakképzésben is lehet sikereket elérni - mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szerdán a SzakMÁzz! pályaválasztási kiállítás megnyitóján, a Budapesti Olimpiai Központban (BOK). A kétnapos rendezvényre 12 000 látogatót várnak.

A SzakMÁzz! pályaválasztó kiállítás 12 éve indult. -

Hankó Balázs hozzátette, hogy a magyar fiatal szakemberek jó szakmákban szereznek bajnoki címeket nemzetközi versenyeken, és jelezte: a szakképzésben az innovációs szemlélet is jelen van, hiszen a Magyar Innovációs Olimpián minden második díjazott a szakképzés területéről érkezett.    

A szakképzés és a felsőoktatás nem zárja ki egymást, hiszen aki jó eredményeket ér el a szakképzésben, az folytathatja tanulmányait felsőoktatási intézményben - mondta Hankó Balázs. Kiemelte, hogy akik a szakképzést választják, arra is lehetőséget kapnak, hogy részt vegyenek a szakmák világbajnokságán, amit majd Magyarországon is megrendeznek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben.

A megnyitón Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a rendezvény a jövőről szól, és úgy fogalmazott, "ha munka van, akkor minden van". Úgy vélte, Magyarországon, aki tud és akar dolgozni, az munkalehetőséghez jut.Megjegyezte, hogy Budapest munkaerőpiacán a legnagyobb foglalkoztatók az államhoz kapcsolhatók, így a MÁV, a Volán, a Magyar Posta.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatala főispánja a megnyitón arról beszélt, hogy a rendezvény a 25 év alattiakat segíti megismertetni a szakmákkal.

Balog Ádám, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke a szakma tanulása mellett arra biztatta a fiatalokat, hogy legyenek vállalkozók is, hiszen az országnak szüksége van fiatal, eredményorientált vállalkozókra.

A SzakMÁzz! pályaválasztó kiállítás 12 éve indult. A rendezvényen a pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló, elsősorban általános iskolás tanulók, valamint a szakképzettséggel nem rendelkező középiskolások átfogó információt kapnak a pályákról, foglalkozásokról, hiányszakmákról, munkaerőpiaci helyzetről.

A rendezvényt a SzakMÁzz! Egyesület szervezi közösen Budapest Főváros Kormányhivatalával és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával. Az idén az október 18-19. között nyitva tartó rendezvényen 47 stand, mintegy 100 kiállító, köztük szakképzési centrumok, szakképzést folytató iskolák, duális partnereik várják az érdeklődőket. A BKIK és partnerei kisérőrendezvényként Innovációs Expót szerveztek.

MTI

fotó: MTI/Lakatos Péter

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk