kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Súlyos teher a fiatalokon a munkanélküliség

Európa egyik legsürgetőbb problémája a fiatalok munkanélkülisége, főként a válság sújtotta Spanyolországban és Görögországban. Itthon a HVG Online szerint úgy tűnik, javul a helyzet, de aki beleesik a problémába, annak sok frusztráció és nehéz kilábalás lesz a sorsa.

images

Eurómilliárdokat különített el az Európai Unió a fiatalok munkanélküliségének megoldására tavaly, de ennek még kevés eredménye látszik. Magyarországon a 15-24 éves korosztály munkanélkülisége jóval magasabb az átlagosnál, 2013 szeptember-novemberben 24,7 százalékos volt. Az önálló egzisztencia hiánya is frusztráló a cikk szerint, a munkanélküliségből kikerülni pedig több évbe is kerülhet.

A magyar számok a dél-, észak- és nyugat-európai állapotok közt félúton helyezkednek el: a déli államok 50-60 százalékos fiatalok körében mért munkanélküliségétől távolt vannak a mi 24-29 százalék közt mozgó számaink, de például a holland, 10 százalék alatti állapotot meg sem közelítjük. Emellett fontos adat, hogy nálunk a munkanélküliek 19 százalékát teszik ki a fiatalok, vagyis a 24 év alattiak. Ez a 78 ezer ember eleve hendikeppel indítja a karrierjét. A mélyponton, 2012 júliusában 92 ezer fiatal keresett hiába állást.

A helyzetet enyhítendő munkaerő-piaci intézkedések egyelőre nem hoztak áttörést. A felsőoktatás szűkítése, a forráskivonás sem támogatja, hogy kényszerű láblógatás helyett képezzék magukat a fiatalok.

A cikkben egy olyan fiatal is megszólalt, aki diplomával rendelkezik és több év munkatapasztalatot szerezett már iskolás évei alatt, mégis több éve munkanélküli.

A cikkből az is kiderül, hogy a déli államok fiataljai közül rengetegen választják a kivándorlást. Míg például Németországban és Ausztriában munkaerő-piaci és oktatási reformoknak köszönhetően nem alakultak ki olyan munkanélküliségi spirálok, mint az EU perifériáján. Ebbe a körbe sorolható még Hollandia és Dánia is, ahol a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele – könnyebb elbocsátani, de felvenni is munkavállalókat –, illetve az ezzel párhuzamosan megerősített képzési programok, részmunkaidős lehetőségek gátat szabtak a fiatalok rohamtempójú állásvesztésének.

A munkanélküli fiatalokat mindeközben nyomasztja a tétlenség, a folyamatos spórolás és lemondás, valamint hogy el kell halasztaniuk az ingatlanvásárlást, a családalapítást a pénztelenség miatt.

HVG Online
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk