kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Stabil pénzügyi eredményekkel terveznek a kkv-k

Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, míg az ágazatok közül az ipar lehet a húzóerő, hiszen itt több mint kétszer magasabb profitbővüléssel számolnak, mint például a szolgáltató szektorban - derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Stabil 8%-os árbevétel-növekedéssel, de a korábbiakhoz képest kissé szerényebb, 4%-os profitnövekedéssel terveznek a cégek idén.

Az elmúlt másfél évben megszokott magas árbevétel-növekedéssel, emellett viszont alacsonyabb nyereségbővüléssel számolnak a következő egy év során a cégek. „A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei azt mutatják, hogy jelenleg a hazai vállalkozások 8%-os árbevétel-növekedésre és 4%-os profitbővülésre számítanak. Ez azt jelenti, hogy a bevétel-növekedés dinamikája stabil és továbbra is kedvező, hiszen több mint egy éve várnak a cégek ilyen magas bevétel-növekedést. Eközben azonban a nyereségbővülés várt mértéke kissé mérséklődött a korábbi 5-6%-hoz képest. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a cégek már számolnak az infláció növekedése miatt várhatóan emelkedő költségekkel, illetve a bérköltségek emelkedésével” - mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az árbevétel-növekedésre vonatkozó változatlanul optimista hangulat annak köszönhető, hogy a vállalkozások fele 0-6% közötti, egy jelentős részük pedig 6% feletti árbevétel-növekedésre számít idén (41%), és csupán a cégek töredéke (4%) tervez a jelenleginél alacsonyabb bevétellel.

A kicsiknek mehet a legjobban idén

A különböző méretű cégek idei árbevétel várakozásai meglehetősen egységes képet mutatnak. Ismételten a mikrovállalkozások terveznek a legmagasabb bevétel-növekedéssel, holott náluk csökkent leginkább annak várt mértéke (8,7%). A kisvállalkozások gyakorlatilag ugyanolyan mértékű bővülést várnak, mint az előző negyedévben (7,7%) miközben egyedül a középvállalkozások várakozásai javultak 5,5%-ról 8,5%-ra. Ágazati szinten az ipari, építőipari cégek számítanak a legmagasabb, 11,9%-os bevétel-növekedésre. A kereskedelem és a szolgáltató szektor tőlük kissé lemaradva közel azonos - 7,9% és 7% - árbevétel-növekedéssel számol, míg a sort a mezőgazdaság zárja (5%).

Akárcsak az árbevétel tekintetében, a profitbővülés várt mértéke is a mikrovállalkozásoknál a legmagasabb (5%). A kisvállalkozások számolnak a legszerényebb profitnövekedéssel (3,6%), miközben a középvállalkozások várakozásai javultak egyedül, 4%-ról 4,6%-ra. Az ágazatok közül a mezőgazdasági és szolgáltató szektor számít a legszerényebb nyereségbővülésre (2,9% és 3%), miközben a legoptimistább ipari cégek több mint kétszer magasabb profitnövekedést valószínűsítenek (8%).
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Friss energia - Tippek a munkahely megújításához

Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk

Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk