Sokféle készsége, képzettsége van? Jól kereshet.
Akiknek keresett szakképzettségük van vagy sokféle készségük azoknak van esélye leginkább jól fizetett állásra, azok tudják átvészelni a nagy változásokat elindító gazdasági folyamatokat is, írja elemzésében a Defacto az Indexen.
Míg az alacsony és a magas fizetési kategóriában növekedett az állások száma, addig középszinten mindenütt csökkent. (Közepes keresetű foglalkozás például a gépkezelő vagy az irodai ügyintéző.) Dániában például a gépkezelők 30%-a hagyta ott a pályát. A szakképzettek, különösen, ha a szolgáltatóiparban dolgoztak tudtak leginkább túlélni. Ha számítástechnikai, informatikai szakképzettséggel rendelkeztek azok akár magasabb fizetési kategóriába is kerülhettek.
Ezekből az adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy Magyarországon is a magas képzettséget igénylő területeken lesz több állás, erre lenne érdemes tervezni a közoktatást.
Defacto/Index
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk
Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk
- A pedagógusok száma Magyarországon (1990-2023) 2 hónapja
- Felnőttképzés: informatikai, szakmai és nyelvtudás terén fejlődnének a legtöbben - friss kutatási eredmények 3 hónapja
- Január elsejétől emelkedik a pedagógusok bére 5 hónapja
- Az 5 legkeresettebb vezetői készség a jövőben 5 hónapja
- Lesújtó eredmények: három iskolaévnyi előnyt jelent a családi háttér Magyarországon 6 hónapja
- A 2023/24-es közoktatási adatok 6 hónapja
- A jövő képességei, avagy tévutakon járunk 6 hónapja
- A képzett munkaerő hiányával küzdenek az EU minden országában 6 hónapja
- "Kína Szilícium-völgyében" tárgyal Orbán Viktor 7 hónapja
- 400 ezer munkahely jött létre az új selyemút segítségével 7 hónapja
- Alig van férfi általános iskolai pedagógus az országban 8 hónapja