kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

Sokan vagy kevesen jelentkeztek tanárképzésre?

Valójában több a jelentkező, mint tavaly és tavalyelőtt, de ez nem jelenti azt, hogy nincs baj: nagy arányú a lemorzsolódás, a korai pályaelhagyás, a tanárkar korfája idősödik, a szaktanárhiány pedig már most is jelentős.

Bár egyáltalán nem zuhant be tavalyhoz képest a pedagógus képzésekre jelentkezők száma, sőt, több a jelentkező, mint tavaly és tavalyelőtt, de ez nem jelenti azt, hogy nincs baj a tanárképzésben: a nagy arányú lemorzsolódás, a korai pályaelhagyás, valamint a tanárkar idősödő korfája miatt hosszú távon így sem jön ki az utánpótlás, a szaktanárhiány pedig már most is jelentős - írja a G7.

Idén többen jelentkeztek a pedagógusképzések valamelyikére, mint tavaly: a 18 845 jelentkező majdnem eléri a 2019-es adatot. Úgy tűnik, a 2020-2022 közötti alacsony szintről elmozdult a jelentkezőszám, és visszatért a 2017-2019-es szintre. Nincs jelentős eltérés a valamely pedagógus szakot első helyen jelölők arányában sem, ez az adat is jelentősen több, mint a tavalyi.

A képzés megkezdésétől a diplomaszerzésig az Oktatási Hivatal felmérése szerint 23-28 százalékos a lemorzsolódás. Ezután következik a kérdés, hogy a diplomával megkezdi-e a munkát a pedagógus. 

Egy korábbi adatigénylésre még az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölt adatokat a pályakezdő pedagógusok számáról: ez a 2020/2021-es tanévben 2095 fő volt, vagyis a 2018/2019-es tanévben végzettek számának mintegy harmada.

Ugyanakkor tény, hogy ezekben az adatokban az is megmutatkozhat – és pontosan erre hivatkozott a kormány is -, hogy megnőtt az oktatásban az óraadók aránya, a teljes állásban foglalkoztatottaké pedig csökkent. 

Ehhez jön a sok pályaelhagyó: a diplomás pályakövetési rendszer adatai szerint két évvel a végzés után a diplomát megszerzőknek csak a 82 százaléka dolgozott a szakmában, a nyolc évvel korábban végzetteknél még alacsonyabb ez az arány: 2020-ban közülük már csak 68 százalék dolgozott pedagógusként. 

A szakszervezetek számításai szerint évi 2-3 ezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, így a folyamatot a szakma „elöregedése“ is hajtja. 

A szaktanárhiány mértékéről pedig egy korábbi, a T-Tudok Zrt. által készített felmérés árulkodik: 2021 elején 1500 pedagógust és 180 intézményvezetőt kérdeztek meg a betöltetlen tanári pozíciókról. Ez alapján az iskolapszichológusok, családvédelmi szakemberek, matematika- és természettudományos tanárok hiánya a legégetőbb a magyar oktatási rendszerben - írja a G7.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A szexi pozíciónevek csapdája

Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk

Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni

Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk

Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek

A MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez... Teljes cikk