Sokáig ellenállt a béremelésnek a munkaerőpiac
Az elvándorlás Magyarországon később indult meg, mint a régió többi országában, amelyeknél már az uniós csatlakozás után jelentősebben megugrott a külföldön munkát vállalók száma. 2010-2011-ben fordulat következett be. A bérek azonban sokáig alig reagáltak az elvándorlásra, derült ki a a Tárki Társadalmi riport 2016 című kötetének bemutatóján, amelyről a Napi.hu számolt be.
2011 körül lódult meg az elvándorlás, elsősorban London irányába, majd a munkaerőpiacok megnyílásával Ausztria és Németország felé is, ahová elsősorban a szakmunkások mentek el dolgozni.
A munkanélküliség nem jelent egyet az elvándorlás erősödésével, mert bár van a két adat között együttmozgás, a munkanélküliség inkább rontja a külföldi munkavállalási esélyeket.
Az adatokból az is kiderült, hogy bár az elvándorlás jelentősen nőtt, a bérek erre sokáig nem reagáltak, vagyis nem képeztek visszatartó erőt. Az elvándorlásnak nagyon csekély bérnövekedést sikerült kiváltania, inkább a magasabb jövedelmek növekedtek tovább, amely jövedelmi rétegben eleve kisebb az elvándorlás.
Napi.hu
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Grafikon: A 15-64 éves foglalkoztatottak arányának változása 2010 és 2023 között 1 hónapja