Soha nem fog német bért kapni egy nővér itthon
Az állami és magánegészségügy szétválasztásának tervezete előrehaladott állapotban van, és bár mindkettőnek van helye az ágazatban, nélkülözhetetlen, hogy tiszta és átlátható viszonyrendszert alakítsanak ki - mondta Kásler Miklós a Magyar Időknek.
Kásler közölte, hogy négy év alatt összesen 72 százalékkal emelik a szakdolgozói béreket, azonban hozzátette: Abból indulunk ki, hogy soha nem tudunk annyit fizetni az ápolónőknek itthon, mint amennyit Németországban kereshetnek, ugyanakkor a németek sem tudnak olyan magas bért adni, mint az amerikaiak.
Ennek áthidalásaként a magyar kormány a lakhatás megkönnyítését is célul tűzte ki a béremelések mellett, mert ennek biztosan van visszatartó ereje, ahogy az ösztöndíjaknak is.
Továbbá kijelentette, hogy át kell nézni a kórházak pénzügyi viszonyait, de nem úgy, mint egy gyárat vagy iskolát, hiszen az egészségügy egészen speciális helyzetben van. Ez a helyzet két alapvető, ám sokszor nem szinkronban lévő törvényszerűségből fakad: az egyik, hogy minden beteget el kell látni, ez számít prioritásnak. A másik viszont az, hogy a kórház nem vállalhat kötelezettséget olyan ellátásra, amelyre már nincs fedezet, mondta.
Mint elmondta, a nyugdíjas korú ápolók és orvosok továbbfoglalkoztatásával kapcsolatban nem terveznek jogszabályt módosítani. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a háziorvosok jelentős része nyugdíjkorhatár felett van, és számukra továbbra is biztosítják a foglalkoztatást.
A hálapénzrendszert úgy lehet kiiktatni, ha a béremelésekkel elérik azt a színvonalat, amikor nem lesz már szükség erre, ez azonban nem néhány év munkája - jelentette ki.
Magyar Idők
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja