Semmi sem elég?!? Miért?
Véleményem szerint aki arra kíváncsi, hogy mi a baj vele, személyesen ővele, gyorsan meg fogja találni a választ. Akkor is, ha nő, akkor is, ha férfi, ha vezető, vagy ha nem, ha diplomás vagy ha nem, ha szülő vagy ha nem. Környezetünkben még sokáig hiába várunk a pozitív kommunikáció jeleire: legalább egy-két generáció, mire a panaszkultúra visszahúzódása érzékelhető lesz.
Az elégedettség ma már nem elég. A médiakörnyezet és annak hatására a baráti, családi környezet is arról papol, hogyan kell 0-24-ben boldognak lenni, de maradéktalanul ám! Kultúránktól idegen, hogy emelt fővel vállaljuk boldogságunkat, akár csak rész-boldogságunkat. Aki élvezi és megszállottként végzi a munkáját, és nem érdekli, hogy a határidő miatt nyúzottnak és gyűröttnek tűnik, akinek fontos a fejlődése, és csak mosolyog azokon, akik a kütyük rabjaként tekintenek rá, akivel egy szép őszi séta egy időre el tudja feledtetni, hogy a négy pályázatból csak három nyert – nos, az ilyenek gyanúsak.
Márpedig az élet szép. Éppen ezért nőnek lenni jó, mint ahogy férfinak is, felnőttnek és gyereknek is, tanárnak és gazdasági igazgatónak, sőt péknek is. Az élet annak szép, akinek van saját élete: olyan, aminek a minőségét anélkül élheti meg, hogy nem függ mások véleményétől. Nem kell mentegetőznie, ha a megbeszélés miatt nem vette fel a telefont, vagy idén csak kétféle lekvárt főzött be, vagy egyet se mert utálja. Nem kell magyarázkodnia, amiért nem hibátlan. Vagy szabadkoznia, ha urambocsá jól érzi magát.
A good enough elve nemcsak a gazdaság, az üzlet világából ismerős: Bruno Bettelheim vezette be az elég jó szülő fogalmát a gyermeknevelés témájában, és hozott el sok apa és anya számára megkönnyebbülést, akik megértették, hogy nem lehet, nem is érdemes mindig tökéletesnek lenni, sőt még csak annak tűnni sem. Senki nem tapsol, vagy aggat érmet annak a nyakába, aki szanaszét hajszolja az életét, hogy minél több elvárásnak felelhessen meg. Mindig lesz valaki, aki gúnyos ajakbiggyesztéssel kivetnivalót talál bennünk. Ám ez az ő élete – a miénk hadd legyen elég szép, elég jó, akár nőnek vagy férfinak születtünk, akár huszonöt vagy ötvenöt évesek vagyunk.
A női lét társadalmilag legelismertebb aspektusa az anyaság. A vidám nő, az okos nő, a szép nő, a beosztottjait hatékonyan motiváló, a vállalati eredményeket megjavító, a kritikus szakmai helyzetet megmentő nő – még nem elég jó nő.
Mindenki a maga útját járja: elsősorban emberként. Emberként pedig annál jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben, minél inkább csökken bennünk a magunkkal kapcsolatos bizonytalanság, és minél több lehetőségünk van a személyes fejlődésre. A bizonytalanságot a tapasztalatok csökkentik, a fejlődést pedig a változások hozzák el.
Kristóf Györgyi
Hammel & Hochreiter
Business & Management
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
HR Szubjektív rovatunkban Marázi Judit HR szakértő és szervezetfejlesztési tanácsadó kérdez, miután válaszolt Oláh Henrietta, a Givaudan HR Global... Teljes cikk
HR Szubjektív rovatunkban Oláh Henrietta, a Givaudan HR Global Process Expert-je kérdez, miután válaszolt Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial... Teljes cikk
Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk
- Idén is keresik az év legjobb ESG-megoldásait 13 hónapja
- A munkamánia számos egészségügyi problémát okozhat - Kik a legveszélyeztetettebbek? 1 éve
- Rengeteg magyar munkamániás 1 éve
- Nem kell, hogy tabu legyen: függőségek a munka világában 1 éve
- Használt ruhát gyűjt és az élelmiszerpazarlást is fékezi a Westend 2 éve
- Kiteljesedési lehetőséget, boldogságot és rugalmasságot várnak a fiatalok a cégektől 2 éve
- Teljesítményértékelés 3 éve
- Folyamatos fejlődési lehetőség - így kérdezz rá állásinterjún 3 éve
- Megszűnik a távirat április végén 3 éve
- Hogy a változás fejlődéssé váljon.... 3 éve
- Megmaradás a munkaerőpiacon: átképzéssel, továbbképzéssel 3 éve