Saját honlappal egy jó állásért
Nem könnyű kitűnni a gyakran sok száz álláskereső és életrajz közül, de erre is van megoldás. A Business Insider szerint a "titkos fegyver" a személyes honlap.
Manapság a saját márka kialakítása nagyon fontos szempont, a márka pedig, amit jelen esetben értékesíteni kell, az álláskereső maga. A munkáltatók nem csak a korábbi munkatapasztalatokra kíváncsiak, hanem arra is, hogy a jelentkező beleillik-e a cégkultúrába.
Az emberek 42 százaléka mégsem fektet elég energiát egy ilyen kezdeményezésbe, mert túlzottan időigényes, pedig hasznos eszköz lehet arra is, hogy összegyűjtse az élet folyamán elért eredményeket.
A felmérésben megkérdezettek 70 százaléka úgy gondolja a munkáltatók megnézik az interjú előtt az online profilt, 61 százalék azt mondta, hogy kaptak állásajánlatot a személyes blogjuknak köszönhetően.
Mindenképpen kell, hogy szerepeljen az oldalon egy bemutatkozás, egy rövid "életrajz",amelyből a személyiségre is lehet következtetni, munkatapasztalatok, blog, tanulmányok és sikeres projektekre, elvégzett munkákra példák.
Business Insider
Az emberek 42 százaléka mégsem fektet elég energiát egy ilyen kezdeményezésbe, mert túlzottan időigényes, pedig hasznos eszköz lehet arra is, hogy összegyűjtse az élet folyamán elért eredményeket.
A felmérésben megkérdezettek 70 százaléka úgy gondolja a munkáltatók megnézik az interjú előtt az online profilt, 61 százalék azt mondta, hogy kaptak állásajánlatot a személyes blogjuknak köszönhetően.
Mindenképpen kell, hogy szerepeljen az oldalon egy bemutatkozás, egy rövid "életrajz",amelyből a személyiségre is lehet következtetni, munkatapasztalatok, blog, tanulmányok és sikeres projektekre, elvégzett munkákra példák.
Business Insider
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Háromezerrel több az állásajánlat: 36 ezer pozíció vár betöltésre
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa 3 hónapja
- Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk 3 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 2009 és 2023 között 3 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 3 hónapja
- Munkanélküliség az EU-tagállamokban: Spanyolország és Görögország az élen - grafikon 4 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - grafikon 4 hónapja
- Egy ismerősöm szenved a munkahelyén, beszélnél vele? 4 hónapja
- Álláskeresés AI segítségével 4 hónapja
- Az irreális fizetési elvárásokról 5 hónapja
- Már lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra 5 hónapja