kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Rosszul állapították meg az ellátásomat

2016 februárjában leszázalékoltak. A határozatomban az ellátásom alapjául szolgáló átlagjövedelmemet rosszul állapították meg. Ugyanis 2014. novembertől 2015. márciusig táppénzen voltam, majd 2015. júniustól, 2016. január 31-ig ismételten betegállomány. Közte 4 órásként (betegségemet megelőzően teljes munkaidős voltam) dolgoztam 2015. március 31-től május 16-ig, utána 15 nap betegszabadságon voltam. A Mmtv. szerint, ha valaki az ellátást megelőző 180 napban azért nem rendelkezett jövedelemmel, mert táppénzen volt részben, vagy egészben, akkor az azt megelőző évet kell figyelembe venni. Tehát esetemben a 2014-es évet kellett volna számításba venni. Sajnos a 15 napos fellebbezési időt nem tartottam be, mert nem tudtam ezt a törvényt. 2016. májusban írtam egy kérelmet a Rehabilitációs szakig. Szervnek, hivatkozva az új 19/A.§-ra, mely szerint a jogerős határozat ellen bejelentést lehet tenni, a téves megállapításra. A bejelentés alapján a hatóság megváltoztathatja a döntését. Elutasítottak arra hivatkozással, hogy a határozatom februárban született, a törvény pedig májusban, tehát visszamenőleg nem alkalmazható. Ezután 2016. júliusban állapot rosszabbodás miatt felülvizsgálatot kértem, de az új határozatban sem változtattak az ellátásom összegén. Kérem tanácsával segítsen, hogy valóban bele kell nyugodnom, hogy a hatóság rossz számolása miatt havi 15 ezer forinttal kevesebb az ellátásom, vagy van még valami lehetőségem a változtatásra!?

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A rokkantsági és rehabilitációs ellátás összegét a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben (az úgynevezett referencia időszakban, mely legalább 180 nap) elért havi átlagjövedelem alapján állapítják meg.


Ha a kérelmező a kérelem benyújtását megelőző évben nem rendelkezik jövedelemmel, akkor azt nézik meg, hogy közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően rendelkezik-e legalább 180 naptári napi jövedelemmel.

Ha a jogosult amiatt nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, mert a vizsgált időszakban vagy ennek egy részében táppénzben, baleseti táppénzben részesült, akkor - ha az számára kedvezőbb - a táppénzt, baleseti táppénzt megelőző 180 naptári napi jövedelmet kell figyelembe venni.

(A jelenlegi hatályos törvény szerint havi átlagjövedelem: a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben (a továbbiakban: referencia-időszak) elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem (a továbbiakban: jövedelem) napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult a referencia-időszakban nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult amiatt nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, mert a vizsgált időszakban vagy ennek egy részében táppénzben, baleseti táppénzben részesült, ha az számára kedvezőbb, a táppénzt, baleseti táppénzt megelőző 180 naptári napi jövedelmet kell figyelembe venni. - a szövegben kiemeltem, hogy mi számít havi átlagjövedelemnek.)

Amennyiben ezek függvényében Ön úgy ítéli meg, hogy a megállapítás nem a fenti jogszabályok figyelembe vétele mellett történt, módjában áll jogi útra terelni a kérdést.

Aki válaszol:

Megváltozott munkaképességgel kapcsolatos szakértő - Kappel Katalin Megváltozott munkaképességgel kapcsolatos szakértő - Kappel Katalin

Kappel Katalin vagyok, munka- és szervezetpszichológus. Pszichológus diplomámat 2010-ben az ELTE munka-, döntés- és szervezetpszichológia szakirányán szereztem. Ezt követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékén munka- és szervezet szakpszichológus képzést végeztem el.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan dolgozhatok megváltozott munkaképességűként, hogy ne veszítsem el az ellátásomat?

D besorolású rehabilitációs ellátott vagyok. Dolgozhatok e biztonsági őrként vagy portásként, hogy ne veszítsem el a járandóságomat? Teljes cikk

Jár-e pótszabadság a rendes nyugdíjasként dolgozóknak, ha egészségi állapotuk miatt korábban megkapták?

Rendes nyugdíjasként dolgozom, előtte komplex minősítéssel megilletett egészségem kapcsán 5 nap pótszabadság.Jelenleg egészségi állapotom nem... Teljes cikk

Rokkant ellátottként automatikusan kiküldik a kedvezményes utazási utalványt?

Rokkantsági ellátásban C 2 kategóriában vagyok és érdeklődőm, hogy a Nyugdíjfolyósító automatikusan kiküldi a kedvezményes utazási utalványt... Teljes cikk