Romlani fog a lakosság egészségi állapota a válság miatt
Egy felmérés szerint a gazdasági válság a legtöbb ember egészségére kedvezőtlen hatással lesz, ráadásul a többség nincs tisztában azzal, hogy az egészséghez a lelki és a szociális értelemben vett jólét is hozzátartozik. Megdöbbentő az is, hogy másfél millió magyar él barátok, társaság nélkül, adja hírül a Világgazdaság.
A reprezentatív felmérésben megkérdezettek több mint 84 százaléka látja úgy, hogy az elkövetkező három év legfontosabb feladata a gazdasági válság kezelése, az egészségi állapot javítását azonban csak 54,7 százalékuk tartja kiemeltnek. A válaszadók 85 százaléka véli úgy, hogy a gazdasági válság a legtöbb ember egészségére kedvezőtlen hatással lesz, közel ilyen arányban vannak, akik szerint az egészségünk rovására takarékoskodunk majd, áll a Világgazdaságban.
Különös, hogy a válság ellenére sokan a következő öt évben az egészségük javulásával számolnak, bár a kutatók megállapították: hiányosak az emberek ismeretei az egészségről. A többség nincs tisztában azzal, hogy az egészséghez a lelki és a szociális értelemben vett jólét is hozzátartozik, hiszen a megkérdezettek szerint a közösséghez való tartozás a legkevésbé fontos ahhoz. Megdöbbentő az is, hogy másfél millió magyar él barátok, társaság nélkül. A felnőttek 60 százaléka nem tagja semmilyen közösségnek, pedig a közösséghez tartozás kedvezően hat az egészségi állapotra.
Az egészségrecesszió-vizsgálatot a Fact Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatások Intézete végezte.
Világgazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett? 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre 2 hónapja
- 5 tipp, amivel megőrizhetjük arcbőrünk hidratáltságát 2 hónapja
- Csontpótlás saját darált csontból? 2 hónapja
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- A sportiparban rejlő karrierlehetőségek 2 hónapja