Őrült ötleteket is várnak a munka világának forradalmasítására
„Van olyan ötleted, ami forradalmasítja a munka világát?” - címmel hirdetett versenyt az Aon Magyarország, ahova a valóságtól elrugaszkodott, merész, igazi Moonshot ötleteket is várnak, nem csupán humánerőforrás szakemberektől, hanem egyetemistáktól, startupperektől, cégvezetőktől, mérnököktől, olyanoktól, akik látják, hogy jobb a változások elé menni, mint tétlenül várni azt.
Szeretnénk megújítani a munka világát és új, tehetséges ötleteknek teret adni, mert a legtöbb cégben óriási az igény a változásra, mindenhol küzdenek a tehetségek megszerzésével és megtartásával - mondta Uzsák Éva Virág, az Aon Innováció és PR vezetője.
A versenyt kiíró cég vezetőjének, Veres Ritának több Moonshot ötlete is van. Az egyik a 12 hónap alatt megszerezhető szakmát célozza meg. Veres szerint annyira gyorsan alakulnak át a szakmák, és az is, hogy milyen dolgozói tudásra, képességekre van a vállalatoknak éppen szüksége, hogy egy letölthető tudást kellene létrehozni a mesterséges intelligenciára, kiterjesztett valóságra, exponenciális technológiára építve. Vagyis olyan tanulási közeget kell lehetővé tenni, és úgy szeletelni a munkákat, a szakmákat, hogy bármilyen szakma megtanulható legyen 12 hónap alatt.
Verő Barbara, a Nestlé HR igazgatójának ötlete szerint a jövő világában a hr problémák megoldására olyan új funkciók jönnek létre, amelyek ma még nem is léteznek. - Szerintem közelebb fog egymáshoz esni a talent management és az innováció, mint a bérszámfejtés és a tréning. Ezeket kéne összeházasítani, hogy valami korszakalkotót hozzunk létre - mondta Verő Barbara.
A versenytől Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom HR vezérigazgató-helyettese olyan ötleteket remél, amelyeket ki is próbálhatnak a cégnél pilot projektben. A Telekom több, mint 7000 dolgozójából ugyanis 4500 jövőre beköltözik a most épülő modern székházba, és a költözés, illetve az együttélés sok kihívást ad nekik majd. Már régóta dolgoznak azon például, hogy megismertessék és bevezessék a munkavállalókat a távmunkába, de ehhez is szívesen fogadnak a versenyen keresztül további ötleteket.
Rolek Ferenc, a Budapest Bank HR-vezetője szerint a régi multinacionális nagyvállalati kultúra mellett elmenőben van az idő. Olyan pragmatikus, jól megvalósítható projektötletek érdekli őket, amellyel a munkaerőt jobban meg lehet tartani. Az Y-generációt megtartása és a különböző generáció együtt dolgozása óriási kihívás ma minden vállalat számára.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 3 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 3 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 1 hónapja
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja