Drámai a sofőrhiány a BKV-nál
A buszsofőrök és trolivezetők soha nem látott ütemben mondanak fel a BKV-nál, így a budapestiek ritkábban közlekedő, még zsúfoltabb járatokra készülhetnek.
Soha nem látott szintre ugrott a BKV-nál a sofőrhiány mértéke. A helyzet odáig fajult, hogy a társaság jelezte a városvezetésnek: ha nem avatkozik közbe, a budapesti lakosok ritkábban közlekedő és zsúfoltabb buszokra készülhetnek. A BKK ugyanis érdemi beavatkozás nélkül 2022 második felében csak tartós személyzethiány mellett lesz képes üzemelni, és nem fogja tudja maradéktalanul biztosítani a menetrendi feladatok ellátását. Ez a gyakorlatban a szolgáltatási színvonal érzékelhető romlását jelenti majd - értesült a VG.
A lap úgy tudja, először idén májusban, aztán júniusban is rekordot döntött a járművezetői létszám csökkenése: tavasz végén 48, a nyár első hónapjában pedig 55 sofőr hagyta ott a BKV-t.
Július óta átlagosan napi 50-60 esetben történt meg, hogy a BKV nem tudott járművezetőt biztosítani. Ezek az autóbuszok értelemszerűen kiestek a menetrendből, és a telephelyeken maradnak. A nyári időszakban pedig még a szabadságolások is nehezítették a munkavégzést. A helyzet egyaránt sújtja Budát és Pestet.
A VG által megismert adatok szerint a kilépő BKV-s sofőrök háromnegyede öt éven belül hagyta ott a céget, az összes távozó járművezető negyede pedig egy éven belül állt fel.
Arról, hogy ilyen súlyos hiány van gépjárművezetőkből országszerte, ebben a cikkünkben írtunk. Szinte egész Európában ez egyébként a helyzet, Spanyolországban már olyan nem megszokott célcsoportokban is toboroznak, mint a nők, hogy enyhítsék a hiányt.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk
A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Melyek a legnagyobb nyugdíjas szövetkezetek? Itt a toplista 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Helycserék az élmezőnyben - itt a legnagyobb relokációs cégek listája 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb flottakezelők? 2 hónapja
- Néhány tipp a fővárosi költöztetéshez 2 hónapja
- A pécsi buszos sztrájkot szervező szakszervezet visszaállítja eredeti bérkövetelését 2 hónapja
- A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van 2 hónapja
- Itt a legnagyobb diákmunka-közvetítők listája 2 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 2 hónapja
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 2 hónapja